nlc.hu
Sztárok
Szujó Zoltán akkor és most

Szujó Zoltánt így ismerte meg az ország a Reggeliben

A műsorvezető több mint 20 éve van a szakmában, mégsem elkoptatott arc, tényleg csak olyanhoz adja a nevét, amiben hisz. Talán ez a sikerének titka.
Szujó Zoltán

Nem olyan régen jelentette be az RTL, hogy új vetélkedővel törnek be a piacra, ami nem más, mint a The Floor – Csak egy maradhat, műsorvezetőnek pedig Szujó Zoltánt kérték fel. Az eredetileg sportriporterként induló Szujó számára a Magyar Televízió jelentette a beugrót a képernyős világba, ahová gyakornokként érkezett, innen igazolt át az RTL-hez, ahol 2000-től egész 2011-ig dolgozott.

Múltját azonban sosem tudta hátra hagyni, számos sporttal kapcsolatos formátumban szerepelt már, 2002-től a Formula–1-es futamok helyszíni riportere és műsorvezetője, később pedig kommentátora lett, de rendszeresen közvetített ökölvívást is. A Telesport egyik ismert arca volt a köztévé csatornáján, innen 2019-ben kényszerült távozni. Persze a kicsit magazinosabb világ sem áll távol tőle, elég csak arra gondolni, mennyire üde színfoltot képviselt a Reggeliben.

Szakmájában igazi kaméleon, aki gyakorlatilag minden szerepben hihetetlen energikussággal tölti meg a képernyőt. Most pedig meg is mutatjuk, mire gondolunk!

Szujó Zoltán és Peller Mariann
Megnézem
Összes kép (8)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top