Vajon megjelenik-e a következő évtizedekben az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia? Szakértők egyetértenek abban, hogy ez még csak egy igen távoli lehetőség, 2060-ig vagy megvalósul vagy nem. De vajon fel lehet-e gyorsítani ezt a folyamatot?

Kiváncsivá kell tenni az MI-t

A gyorsulás titkos receptje a világ megismerésének rendkívül hatékony modellje, az úgynevezett „aktív következtetés” (active inference). A folyamat során állandóan frissülnek a kiindulásként szolgáló vélelmezések vagy feltételezések, így csökkentve az állítások bizonytalanságát és növelve az előrejelzések pontosságát.

Egy ilyen alapokon nyugvó mesterséges intelligencia rendelkezne feltételezésekkel az őt körülvevő világról, és mindjárt többet is akarna megtudni róla: más szóval kíváncsi lenne. Hatalmas ugrás volna ez a jelenlegi legmodernebb mesterséges intelligenciákhoz ‒ például az OpenAI ChatGPT-jéhez vagy a Google Geminijéhez ‒ képest, amelyek csak annyit fejlődnek, amennyire képezik őket. Vagyis a felkészítésük befejezését követően lényegében megdermednek, nem tudnak tovább tanulni.

Megtudni a bizonytalant

Ugyanakkor, mivel az „aktív következtetés” a kognitív folyamatokat modellezi, általa képessé válnánk arra, hogy átlássuk magát a gondolkodási folyamatot. Így megismerhetnénk a mesterséges intelligencia bármely döntésének hátterét, és azt is, hogy miért állít valamit. Ez szöges ellentétben áll 

a jelenlegi mesterséges intelligenciával, amelyben a felkéréstől (a promt-tól) a válaszig tartó út valójában egy fekete doboz ‒ vagyis nem tudjuk, hogy mi és miért történik úgy, ahogy – mindez pedig számtalan jogi és etikai aggályt vet fel.

Ezzel szemben az „aktív következtetésre” épülő mesterséges intelligencia elszámoltathatóságot eredményezne és bizalmat keltene, pontosan azért, mert ismernénk annak okait, indokait és folyamatát, hogy miért jutott egy bizonyos végkövetkeztetésre.

A mesterséges intelligencia már most is felforgatja megszokott életünket és munkamódszereinket, ráadásul szaporodnak az aggályok, a veszélyekre figyelmeztető és szabályozást sürgető hangok. Isaac Asimov írja egy helyen: „A számítógép matematikai eszköz, amelyet adatok tárolására és kezelésére hoztak létre. A felelősség azoké az emberi lényeké, akik beprogramozzák és kezelik ‒ s ha olykor mögéje rejtőznek, hogy leplezzék saját alkalmatlanságukat, ez inkább az ember hibája, mintsem a számítógépé”.

Itt az ideje tehát, hogy feltegyük a kérdést: valójában milyen mesterséges intelligenciát is szeretnénk a jövőben? Olyat, amely a legfontosabb döntéseket egy fekete dobozban hozza meg, vagy olyat, amely eleve elszámoltatható és átlátható?

Az MI evolóciós folyamata

A mesterséges intelligencia-fejlesztésre szakosodott VERSES cég tanulmánya szerint jelenleg a rendszerszintű mesterséges intelligencia (Systemic AI) korszakát éljük, vagyis a MI a felkérésekre (promt-okra) olyan válaszokat ad, amelyeket a felkészítése során kialakított valószínűségekre alapoz. A mesterséges intelligencia következő, „kifinomult” fázisában (Sophisticated AI) a MI terveket készít majd és tapasztalatai alapján tovább finomítja a világról alkotott képét. A harmadik fázisban „együttérzővé” (Sympathetic AI) válik és felismeri mások, majd a saját lelkiállapotát is – vagyis öntudatra ébred. Az ezt követő, negyedik szakaszban a sokdimenziós világhálón alapuló „planetáris szuperintelligencia” alakul ki. A térbeli web egyetlen hálózatba szervezi valamennyi konvergáló technológiát: összeköti az embereket, a helyeket és a dolgokat. Ez már nem a „dolgok internete” (IoT) lesz, hanem az ég adta világon minden eszköznek és rendszernek az összekapcsolódása (Internet of Everything).

Science fiction? Talán. De ugyancsak Asimovtól kölcsönzött gondolattal: „Semmilyen döntés nem történhet anélkül, hogy ne csak a mai, de a jövőbeli világot ne vennénk figyelembe. Ez viszont azt jelenti, hogy az államférfiaknak, az üzletembereknek, és egyáltalán mindenkinek sci-fi módon kell gondolkodnia”.

A szerző, Németh Balázs a K&H innovációs igazgatója