"A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség"
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) innovációs képességét és elhivatottságát nemcsak a szakmai színvonal, hanem a családbarát hozzáállás is tükrözi - mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton Budapesten.
Hornung Ágnes a cég óbudai telephelyén tartott családi napon Bartos Andreával, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezető igazgatójával közösen adta át a központ által alapított Családbarát Hely tanúsító védjegyet az MTVA-nak, amelyet két év után nyert el ismét a vállalat.
Az államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség, ezért a kormány családbarát politikájának fontos eleme a munka és a magánélet közötti kiegyensúlyozott kapcsolat elősegítése. A társadalmi szemlélet formálása mellett ezt a bölcsődei férőhelyek bővítésével, pályázatokkal, a családbarát fejlesztések ösztönzésével, és a családokért végezett munka elismerésével is segítik - ismertette Hornung Ágnes. Kiemelte, hogy 2010-ben, a családbarát fordulat évében a kormányzat bízott abban, hogy a családok megítélése a társadalom minden területén javulni fog, valamint, hogy a vállalkozások közül minél többen felismerik: a családokért tenni olyan közös érdek, amely mindenki számára csak előnnyel járhat.
Az azóta eltelt majdnem másfél évtizedben már több mint 30 intézkedést és támogatást vezettek be, amelyek minden élethelyzetben segítséget nyújtanak, és a teljes életutat lefedik - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy a munka nem volt hiábavaló, hiszen egyre több a családbarát munkahely.
A Családbarát védjegy-programba például már több mint 2500 szervezet került be, mintegy 1100 a munkahelyek, majdnem 1400 a szolgáltatók kategóriában, mindez pedig azt jelenti, hogy a programban az auditált foglalkoztatókon keresztül 360 ezer munkavállaló dolgozhat családbarát munkahelyen - számolt be róla Hornung Ágnes.
Az államtitkár az MTVA-t méltatva úgy fogalmazott, hogy a cég által végzett munka rendkívül sokrétű, a műsorválaszték elképesztően bőséges, az ilyen jelentős feladatok ellátásához azonban nagy szükség van a foglalkoztató közreműködésére és a családbarát légkörre. Az MTVA a munkahelyi környezet mellett kiemelt figyelmet fordít a karrier és a magánélet összehangolásának támogatására, így újíthatta meg az elismerését - mondta Hornung Ágnes.
Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója örömtelinek és megtisztelőnek nevezte, hogy a cég ismét megkapta az elismerést. Elmondta, azért dolgoznak, hogy az MTVA ne csak egy munkahely legyen, hanem egy otthonos helyszín, ahova jó bejönni, ahol a kollégák jól érzik magukat, és közben igyekeznek könnyíteni a dolgozók helyzetén. A munkavállalókat támogató konkrét intézkedések közül megemlítette a nyári napközis tábort, valamint a társasjáték- és könyvklubot, majd hozzátette, várják az ötleteket, hogyan lehetne még inkább családbarát a cég.
A sajtóanyag szerint a Családbarát Magyarország Központ 2019 óta ítéli oda a Családbarát Hely tanúsító védjegyet munkahely és szolgáltatóhely kategóriában olyan proaktív vállalkozásoknak, szervezeteknek, amelyek elkötelezettek a családbarát szemléletű működés iránt, alkalmazkodnak a családos munkavállalók speciális élethelyzeteihez, egyben személyre szabott támogatást nyújtanak nekik.
Íme az Év Családbarát Vállalatai, avagy éljenek a közösséget adó munkahelyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és pénzkezeléssel összefüggő foglalkozástól eltiltást kiszabására tett indítványt. Teljes cikk
A programban résztvevők néhány hónap alatt részszakmát és szakmát szerezhetnek vagy szakképesítést kaphatnak. Teljes cikk
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 3 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 4 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 4 hete
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 1 hónapja