Autósport
A hazai élmezőny is rajthoz áll a május végi Diósgyőr-ralin
Tavaly az ORB2 és az ORB3 mezőnyének rendeztek ugyanitt futamot.
2024.04.29 06:30MTIMájus 24-26-án rendezik a II. Diósgyőr-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság idei szezonjának második futamát, így a viadalon az ORB2 és az ORB3 mellett az első osztály, valamint a klasszikus versenyautókat felvonultató Historic kategória is jelen lesz.
Az eseményt beharangozó pénteki sajtóközlemény szerint a hazai ralis elit négy év után tér vissza a borsodi megyeszékhelyre, miután tavaly az ORB2 és az ORB3 mezőnyének rendeztek itt futamot.
"A tavaly őszi visszajelzések azt mutatták, hogy minden szempontból sikeres volt a bemutatkozásunk, egyben a visszatérésünk. A csapatok, a versenyzők és a nézők is elismerően beszéltek a versenyről, sportszakmai szempontból tehát van egy jó alap, amire építhetünk" - idézte a közlemény Jacsó Tibort, az Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM Zrt.) vezérigazgatóját, a Diósgyőr-rali főszervezőjét. A szakember hozzátette, mivel idén az ORB1 és a Historic géposztály tagjai is indulnak a viadalon, a szervezésben is több a feladat, de azon dolgoznak, hogy mindenki elégedett legyen.
"Idén a DVTK Stadion lesz a központ, itt fog működni a verseny- és sajtóiroda, valamint a létesítményünk biztosítja a szervízpark területét is. A tavalyihoz hasonlóan a ceremóniákra, a díjkiosztó ünnepségekre is itt állítjuk fel a dobogót. A nézők itt az egész mezőnyt láthatják, találkozhatnak a pilótákkal és a navigátorokkal és több látványossággal is készülünk, vasárnap például gyermeknapi programokkal" - mondta Világi Péter, a DVTK kommunikációs igazgatója.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06