Szépség
Láttad már? Ilyen gyönyörű nő lett Diane Lane és Christopher Lambert közös lánya
Nem is kérdés, hogy Eleanor örökölte édesanyja, Diana Lane különleges szépségét.
Diane Lane mindössze 19 éves volt, amikor 1984-ben a Francis Ford Coppola által rendezett Gengszterek klubja címe film párizsi promó állomásán megismerkedett az éppen a francia fővárosban forgató, nála 8 évvel idősebb Christopher Lamberttel. A színészt ugyanis felkérték, hogy Richard Gere helyett ugorjon be egy showba és adja elő Diane partnereként az éppen premier előtt álló film egyik jelenetét. A műsorszám után egy rövidke románc is kerekedett a dologból és talán maguk se gondolták volna, hogy egy szép napon ismét összehozza őket az élet.
Két évvel később egy közös munka kapcsán Rómában találkoztak újra, ugyanis mindketten szerepet kaptak a Priceless Beauty című filmben, ami bár nem ért el túlontúl hangos sikereket, de arra tökéletesen megfelelt, hogy összehozza őket. Christopher két hétig győzködte Diane Lane-t egy második esélyért, érvei pedig olyannyira jónak bizonyultak, hogy 1988 októberében az új-mexikói Santa Fében egybekeltek.
Egyetlen közös gyermekük, Eleanor 5 évvel később, 1993. szeptember 5-én született. Sajnos lányuk érkezése se tudta megmenteni a sztárpár házasságát, így mindössze pár hónappal a szülői örömök után, 1994 márciusában végleg elváltak útjaik, de ettől függetlenül szerelmük egyetlen gyümölcsét a legnagyobb egyetértésben nevelték tovább. Eleanor Jasmine Lambert ma már 30 éves és nagyon úgy tűnik, hogy ő is szülei szakmájában találta meg álmai hivatását.
Kattints tovább és nézd meg Diane Lane és Christopher Lambert gyönyörű lányát, Eleanort!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ők 2024 legszerencsésebb csillagjegyei: május 25-e után megváltozik az életük!
Az asztrológus szerint a Jupiter hozza el a szerencsét ezeknek a csillagjegyeknek.
Ezt imádni fogod! Katie Holmes már viseli a következő időszak legnagyobb trendszínét
A színek terén is fő a változatosság!
4 most kedvezményes parfüm, amiért a híres nők is rajonganak
A hírességek kedvenc parfümjeit most tényleg szuper áron szerezheted be!
5 sajt, amivel centiket faraghatsz le a hasadból a dietetikusok szerint
Ha gyakran eszed ezeket a sajtokat a diétád idején, könnyebben és gyorsabban mehet majd a fogyás.
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Eláll a lélegzet: Ők az elmúlt évek legszebb magyar menyasszonyai - szavazz, hogy szerinted kié volt a legszebb esküvői ruha!
Neked melyik magyar híresség menyasszonyi ruhája tetszett a legjobban?