Belföld

Elkezdik a Ruandába internálni tervezett menedékkérők őrizetbe vételét Nagy-Britanniában

Toby Melville / POOL / AFP
Toby Melville / POOL / AFP

A brit belügyminisztérium hétfőn elkezdi azoknak a menedékkérőknek az őrizetbe vételét, akiket Ruandába szándékoznak kitelepíteni – írja a The Guardian. A művelet a lap szerint a vártnál hetekkel korábban kezdődik el.

A hatóságok a tervek szerint a bevándorlási hivataloknál rutinszerűen megjelenő menedékkérőket tervezik őrizetbe venni, és egy kéthetes szúrópróbaszerű bevetés során országszerte őrizetbe vesznek majd embereket.

Ügyvédek és emberi jogi aktivisták szerint ezek az őrizetbe vételek az elhúzódó jogi csatározások mellett társadalmi tiltakozást és akár a rendőrséggel való összecsapásokat is eredményezhetik.

Enver Solomon, a Menekültügyi Tanács vezetője úgy fogalmazott: „A kormány eltökélt abban, hogy vakmerő módon folytatja embertelen Ruanda-tervét, annak ellenére, hogy ez milyen költségekkel, káosszal és emberi nyomorúsággal jár”.

A brit belügyminisztérium közlése szerint a művelet bizonyos szakaszában elkerülhetetlenül az emberek fogva tartása az első járatra való felkészülés során, amely 10-12 hét múlva indul Ruandába. Nem lenne azonban helyénvaló az operatív tevékenységről bővebben nyilatkozni – fűzték hozzá.

Rishi Sunak brit miniszterelnök vasárnap azt mondta, hogy az illegális migráció visszaszorítása a brit konzervatívok kampányának központi eleme.

Skóciában a rendőrséget riadókészültségbe helyezték, mert nagy a kockázata az utcai tüntetéseknek, és a menekültpárti aktivisták megpróbálhatják megakadályozni az őrizetbe vételeket. A rendőrök nem vesznek részt az őrizetbe vételekben, hanem a tömegoszlatás és a közrend fenntartása lesz a feladatuk.

Kapcsolódó
A britek törvénybe foglalnák, hogy Ruanda biztonságos ország, csak vigyék el tőlük a migránsokat
A brit legfelsőbb bíróság kimondta, hogy az illegális migránsok Ruandába deportálása törvényellenes, így elbukott az ügy, ami Rishi Sunak konzervatív kormányfő politikájának egyik központi eleme volt. A toryk azonban nem tettek le arról, hogy a Ruandába tartó gépek végül mégis felszálljanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik