Ukrán drónok olvadnak ki a hóból Moszkva környékén

2024. április 28. – 21:34

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnapi összefoglalónk az orosz-ukrán háború híreiből.

  • Az ukrán hadseregnek több helyen is vissza kellett vonulnia állásaiból Doneckben az orosz erőknek – mondta vasárnap Olekszandr Szirszkijk, az ukrán hadsereg főparancsnoka. Az orosz hadsereg igyekszik kihasználni létszámbeli és tüzérségi fölényét, mielőtt az ukrán hadsereg megkapná az amerikai törvényhozás által múlt héten jóváhagyott, 61 milliárd dollár értékű katonai segélyt. Szisztkijk elmondása szerint a helyzet romlott a keleti fronton, különösen Avgyijivka környékén. A donyecki várost még februárban foglalták el az orosz csapatok, az orosz védelmi minisztérium szerint most 10 kilométerrel északra is sikerült egy falut elfoglalniuk. (BBC)
  • Volodimir Zelenszkij elítélte az ország gázszállító rendszere elleni legutóbbi, orosz támadásokat. Az ukrán elnök szombaton este sugárzott videoüzenetében azt mondta, hogy támadások érték azokat az infrastruktúrákat, amelyeken keresztül Ukrajnán át a gázt az Európai Unióba irányítják. Zelenszkij ismét felszólította a Nyugatot, hogy nyújtson több légvédelmi támogatást. Mint mondta, Oroszország kiterjesztette masszív támadásai hatósugarát, ami most még inkább megnehezíti az ukrán légvédelem munkáját. (MTI)
  • A szombati orosz bombázások során egy harkivi kórházat is találat ért, ahol 60 beteg tartózkodott. A támadásban egy nő megsérült, a robbanásoktól a kórház épületben és a város vízrendszerében is károk keletkeztek.
  • Az orosz légvédelem vasárnap 17, Ukrajnából indított drónt semmisített meg az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint. A drónok célpontja valószínűleg egy olajfinomító létesítmény volt a Moszkvától délnyugatra fekvő Kalugai területen. Ukrán hírszerzési források pedig arról számoltak be, hogy ukrán drónok az oroszországi Krasznodar-területen támadtak meg olajfinomítókat szombat éjszaka és egy katonai repteret is találat ért. A hírszerzés szerint a drónok két finomítóban is tüzet okoztak. (Guardian)
  • Több mint egy tucat ukrán drón került elő Moszkva környékén, ahogy olvadni kezdett a hó – írja a Kyiv Post. A robbanóanyagokkal felszerelt drónokat az orosz légvédelem elektronikus blokkoló rendszere szedte le még a téli hónapok során. A helyi hatóság figyelmeztetést adott ki, hogy a Moszkva környéki erdőkben kirándulók az első virágok mellett drónokat is találhatnak, amik viszont veszélyesek, felrobbanhatnak, így aki ilyet talál, értesítse a hatóságokat.
  • Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azt reméli, hogy Olaf Scholz német kancellár meggondolja magát, és ad Taurus típusú robotrepülőgépeket a megtámadott országnak – mondta a lengyel miniszter a Bild am Sonntag kérdésére. Néhány napja vált ismertté, hogy Ukrajna nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat kapott az Egyesült Államoktól. Scholz eddig határozottan elutasította a Taurus robotrepülőgépek szállítását Ukrajnának. Attól tart, hogy Németországot is bevonhatják a háborúba, ha az 500 kilométeres hatótávolságú rakétákat leszállítják. (MTI)
  • Richard Marles ausztrál védelmi miniszter bejelentette, hogy az ausztrál kormány 100 millió dollár értékű katonai segélycsomagot küld Ukrajnának, többek között rövid hatótávolságú légvédelmi rendszerekkel és drónokkal. A miniszter mindezt szombaton jelentette be, amikor ellátogatott az Ukrajna nyugati részén lévő Lvivbe. (Guardian)
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!