Erre senki sem számított: nemzetközi hírnévre tett szert a fonyódi diák
Nagy Boldizsár fonyódi diák kapta a "legjobb delegált" kitüntetést az ENSZ működését "szimuláló" konferencián.
A fonyódi Mátyás Király Gimnázium végzős tanulója a rendezvény egyik legfiatalabb résztvevőjeként azt a feladatot kapta, hogy képviselje az Egyesült Államokat az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Nagy Boldizsár az M1 műsorában elmondta: a versenyzők számára előre megadott téma volt a civilek védelme egy fegyveres konfliktusban, illetve a fiatalok szerepe a béke és biztonság ügyében. A feladat szerint egy országban fegyveres konfliktus tört ki s ennek nyomán az ott élő civileket humanitárius krízis sújtotta. Ezt a helyzetet kellett a nemzetközi jognak megfelelő humanitárius segítséggel a gyakorlatban kezelni.
A rendezvény egyik tanulsága, hogy a döntés megszületéséhez, a probléma gyakorlati megoldásához kompromisszumokra van szükség
- mondta a diák.
Hozzátette: a győztes indítványt eljuttatják az ENSZ valódi Biztonsági Tanácsához. Azt mondta, nagy motivációval csinálta végig a versenyt, s még mindig nehéz elhinnie, hogy sikerült győznie.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)