RTL: A Fidesz ezerszer annyit költött a Facebookon eddig a kampányban, mint a DK

2024. április 28. – 20:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Százszor annyit költött a Fidesz a kampány első hetében a Facebookon hirdetésekre, mint a Momentum, és ezerszer annyit, mint a DK – számolta ki az RTL. László Róbert, a Political Capital választási szakértője a csatorna híradójának elmondta, míg a parlamenti választási kampányban van törvényi limit a pártok költéseire, az európai parlamenti és az önkormányzati választás előtt nincsen. Eszerint tehát ebben a kampányban a pártok annyit költhetnek, amennyit tudnak. A Fidesz pedig tud.

A pártok nem kapnak állami támogatást sem a kampányra, ezért nem is kell elszámolniuk. A kisebb pártoknak ez akadályozó tényező lehet, Magyar Péter például a Telexnek korábban azt mondta, a Tisza Pártnak nem lesznek plakátjai, mert nincs rá pénzük.

Ugyanakkor az RTL szerint a törvényi limit is csak az utcai plakátkihelyezések során korlátozza a pártokat, a közösségi médiában futtatott hirdetéseket ugyanis az Állami Számvevőszék nem szokta a kampányköltések közé számolni. A Híradó gyűjtése szerint a kampány első hetében a Fidesz költötte a legtöbbet a Facebookon a saját oldala népszerűsítésére, majdnem 25 millió forintot. Ez százszor annyi pénz, mint amennyiből a Momentum népszerűsítette eddig a saját posztjait, és majdnem ezerszer annyi, mint amennyiből a DK.

A gyűjtés szerint a jelölteknél is hasonló a különbség, a Fidesz kis híján 12,5 millió forinttal támogatta Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt hirdetéseit, még az ezen a választáson személyesen nem is induló Orbán Viktor bejegyzéseire is elköltöttek 5,5 milliót. A DK közben a két EP-képviselőjük, Dobrev Klára és Molnár Csaba posztjait kicsit több, mint 1,4 millióért hirdette.

A választáson szintén nem induló, de a Fidesz üzeneteit közvetítő, mostanában leginkább Magyar Péter lejáratásával foglalkozó Megafon Központ még a Fidesznél is többet, 46,5 millió forintot költött el a Facebookon csak a kampány első hetében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!