Németország attól tart, hogy őket is bevonhatják a háborúba
Néhány napja vált ismertté, hogy Ukrajna nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat kapott az Egyesült Államoktól. A hír kapcsán a lengyel külügyminiszter kijelentette: reméli, hogy Németország is követi az amerikai példát.
Bár a Pentagon nem közölt konkrétumokat arról, hogy pontosan milyen hatótávolságú rakétákat szállított Ukrajnának, a média arról számolt be, hogy a nagyobb hatótávolságú modellekről van szó. A Magyar Nemzet információi szerint erre reagálva Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a Bild am Sonntag című német lapnak és más Axel Springer médiumoknak adott interjújában azt mondta: reméli, hogy Olaf Scholz német kancellár meggondolja magát, és ad Taurus típusú robotrepülőgépeket a megtámadott országnak. „Remélem, hogy a kancellár bátorítást érez az elmúlt napok eseményei nyomán” – mondta Sikorski Varsóban, miután az amerikai ATACMS rakéták Ukrajnába történő szállítását „az ukrajnai orosz eszkalációra adott reakciónak” nevezte, amelyre Németországnak is reagálnia kell.
Az amerikai ATACMS rakéták után Ukrajna újabb segítséget kaphat – Fotó: Wikipédia
Scholz eddig határozottan elutasította a Taurus robotrepülőgépek szállítását Ukrajnának. Attól tart ugyanis, hogy Németországot is bevonhatják a háborúba, ha az ötszáz kilométeres hatótávolságú rakétákat leszállítják. Sikorski szerint azonban nincs mire várni. „Az oroszok már leállították Ukrajna áramtermelő kapacitásának hetven százalékát. Ez tulajdonképpen háborús bűncselekmény” – jelentette ki.
Azzal kapcsolatosan, hogy Berlinben konferenciát tartottak Ukrajna háború utáni újjáépítéséről a lengyel külügyminiszter rámutatott: jobb lenne eleve megelőzni az ország pusztulását. Sikorski szerint Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mint az ukrajnai háború agresszorával szemben keménynek kell lenni. „Azt hiszem, most már mindannyian tudjuk, hogy Putyin csak a nyomásra, a nyers erő legdurvább érveire reagál.”
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás