Szépség
Gyereksztárból divatikon - Így változott Zendaya stílusa, mióta először lépett a vörös szőnyegre
Zendaya első vörös szőnyeges fotói és a jelen között igen látványos a különbség!
Zendaya napjaink egyik, ha nem a legfoglalkoztatottabb színésznője, aki egyszerre forgat olyan menő hollywoodi blockbustereket, mint a Dűne és a Pókember, népszerszerű sorozatokat, mint az Eufória, és közben becsúsznak még olyan kis költségvetésű szerelemprojektek is, mint a Malcolm és Marie.
A 27 éves énekes-színésznő, gyerekszínészkedésből indul karrierje során pedig azt kell mondjuk, igazi divatikonná érett. A nagy bakik is elkerülték, pedig tőle aztán nem aludhat be senki a vörös szőnyegen. Miközben Zendaya sosem akart kinézni többnek vagy épp kevesebbnek a koránál, kerüli a szélsőségeket, az ízléstelen villantásokat, ugyanakkor stílusa nagyon is nőies és szexi. Igen kevesen vannak, akiknek ezt sikerült eddig lehozni. Mindig merész, soha nem unalmas, és már-már legendás, hogy aktuális filmje hangulatához hogyan hangolja össze a nagy premierekre a szettjeit. Hogy mi a titka? Mi sem tudjuk, csak azt tudjuk, hogy egyszerűen imádjuk!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!