„Ha mindenáron kereket akar hajtani, üljön szövőszékbe” – nők, biciklin

fortepan 223508

Ma már nem is gondolnánk, micsoda indulatokat szült a 19. század végén és a 20. század elején, hogy a nők is kedvet kaptak a biciklizéshez.

Több száz éven át, bármennyire is kényelmetlen és egészségtelen volt, a fűző varázsolt darázsderekat a nők számára. A 19. század végén azonban, miután egyre többen szabadultak meg tőle a női egyenjogúság jegyében, napvilágra kerültek a békebeli koszttól cseppet sem karcsú derekak, ami ellen sürgősen tenni kellett.

A korábbi évszázadokban a női sport leginkább a lovaglást jelentette (természetesen „női módon” ülve a nyeregben), esetleg az úszást (bő ruhában, szigorúan messze a kandi férfitekintetektől). Egy valamirevaló úrileány esetleg eljárhatott még korcsolyázni (édesanyja vagy egy másik idősebb nő társaságában), a többi sport azonban a férfiak privilégiuma volt. Így a 19. század egyik izgalmas találmánya, a bicikli is, amelynek kapcsán élénk viták folytak arról, hogy a nők is használhatják-e.

Nők számára ajánlott sportruházat egy 1908-as divatlapban
Nők számára ajánlott sportruházat egy 1908-as divatlapbanDea / Icas94 / Getty Images Hungary

Szekrény takarta volna a biciklis nők lábait

Nőként a hosszú, nehéz anyagból készült szoknyák és ruhák időszakában cseppet sem volt könnyű nyeregbe pattanni. Akkoriban nadrágot viselni egyáltalán nem illett, ha viszont túl könnyű anyagból készült a szoknya, a szellő fellibbenthette, és kivillanhatott a női vádli, azaz „a parányi lábacskákból többet is elárulhat, mint amennyi szabad volna”. (Ennek pikantériáját ma már elképzelni sem tudjuk.) A kérdés súlyát jól mutatja, hogy olyan szerkezetet próbáltak létrehozni, amely a kerékpározó nő testének alsó részét szekrényként takarja, így megvédve őt az „indiszkrét szemektől” és a sártól is – írja Kozák Péter Illem, sport és divat című könyvében.

Öltözék a vasparipához

Szekrény ugyan végül nem készült a biciklire, de hamarosan újfajta ruhadarabokat vezettek be a kerékpározni kívánó nők számára. Rövidült a szoknya, megjelentek a térdnél vagy bokánál összehúzott, bő nadrágok, amelyek „kerékpáros öltözékként” szerepeltek a lapok hirdetéseiben. Szükség is volt rá, hiszen egyre több nő érdeklődött a „vasparipa” iránt: királyi és hercegi családok nőtagjai is előszeretettel használták, és külföldön is nagy népszerűségnek örvendett. Párizsban a Bois de Boulogne-ban kerekeztek, Londonban pedig, egy 1895-ös újságcikk szerint „a kerékpározás mániája, különösen a leányok közt, itt még hatalmasabban elterjedt, mint Párisban. Csak a Battersea-parkba kell menni délelőtt 10 órakor, hogy erről meggyőződhessünk.

Száz és száz gyöngéd lényt látunk itt a kerékpárnak áldozni. Néhányan érett tapasztalást árulnak el e téren.

Mások kétségkívül ujonczok és sokat kisér az anyjuk; a mamáknak akarva nem akarva meg kell tanulniok a kerékpározást, hogy lányaikat kisérhessék.”

Bicikliző pár 1898-ban
Bicikliző pár 1898-banArcanum Adatbázis / Magyar Géniusz

Illik vagy nem illik?

A közvéleményt két kérdés foglalkoztatta leginkább a témában: „illik-e” egyáltalán a nőknek kerékpározni, illetve biciklizhet-e egy nő egyedül. Ez korántsem volt magától értetődő: akkoriban tisztességes nő nem járt el sehová egyedül, csak kísérővel.

„Az az idő, amikor az ismert és társaságbeli asszony vagy a csinos zsúrkisasszony fényes nappal, angolos ruhában biciklizik végig a Koronaherceg-utcán vagy az Andrássy-úton, még egyelőre messze van.

A polgári asszonyok, legalább a nagyvárosban, és fényes nappal, nem mernek felülni a biciklire” – írta a Pesti Napló 1897-ben, majd megkérdezte olvasóit is, mit gondolnak a témáról.

Felháborodott férfiak, lelkes nők

A válaszadókat leginkább az foglalkoztatta, mennyire „esztétikus” vagy sem a kerékpározó nő. A válaszadó férfiak között akadt olyan, aki arról számolt be, hogy „fölháborodott az esztétikai érzése”, amikor kerékpáros nőket látott, hiszen a nőknek „egész mivoltukkal, egész természetükkel ellentétben van a kerékpár”, ráadásul „az egész instrumentum ellenkezik a nő testi alkotásával”. Sok férfi adott hangot felháborodásának, de észérveket igazán nem tudtak felsorakoztatni: az esztétikainak mondott kifogások után a megcsontosodott nemi szerepek fellazulásától féltek a leginkább, mint például a Jó Miska nevű levélíró is: „Ha a nők mindent elvesznek a férfiaktól – ami által kedvességüket vesztik –, ne csodálkozzanak akkor azon, ha a férfiak részéről nem részesülnek a kellő tiszteletben.” Az esztétikai okok abban merültek ki, hogy a korszak férfijainak bántotta a szemét, hogy a nő úgy ül a kerékpáron, hogy annak nyerge – mit szépítsük – a lába között van, ami szerintük „sem termetének, sem korának, sem nemének” nem felel meg, ezért igen „visszataszító látvány”, „mintha egy nő a paripán kétfelé vetett lábakkal, férfimódra ülne”.

Volt, aki felháborodott, ha kerékpározó nőket látott
Volt, aki felháborodott, ha kerékpározó nőket látottUniversal History Archive / Getty Images Hungary

A női levélírók közül a fiatalabbak voltak a megengedőbbek (nem meglepő módon), de megesett, hogy valaki kezdetben ugyan ellenszenvvel figyelte a biciklistákat („vége minden nőiességnek, ha az asszonyok saját maguk vetkőzték ki magukat nemüknek előnyeiből és erejéből”), később azonban maga is kedvet kapott hozzá, és úgy vélte,

„nőies dresszben, nem föltűnő helyen a nő nyugodtan biciklizhetik”.

A kerékpár "veszélyei"

Az idősebb nemzedék nőtagjai azonban még azt is vitatták, hogy egészséges lenne a biciklizés. „Aki egészségi szempontból biciklizik – na ez merő affektáció. Egészségi szempontból lehet úszni, sétálni, tornázni, lovagolni, labdázni, mérsékelten háziteendőket végezni, s ugyanazt az eredményt fogja elérni. Ha pedig mindenáron kereket akar hajtani, üljön szövőszékbe vagy rokka mellé. Azt hiszem, ősanyáink ezen testgyakorlat mellett nem panaszkodtak vérkeringési zavarokról.”

Egyes orvosok amiatt aggódtak, hogy a nők gyenge szívére a kerékpározás ártalmas, mások pedig az erkölcseikre gyakorolt hatást kárhoztatták. De szinte minden szolgáltató ágazat attól tartott, hogy a bicikliző nők miatt bealkonyul az üzletnek: „A nyugati London kocsisai már is panaszkodnak, hogy felényi jövedelmük sincs, mint azelőtt volt. A béristállók tulajdonosai pedig azt állítják, hogy a lovak sem oly kelendők, mint azelőtt voltak. (…) Zongoragyárosok azt állítják, hogy a kerékpározás csökkenti a zongorák kelendőségétírta az Ország-Világ 1895-ben.

Bár sokan reménykedtek benne, a bicikli nem bizonyult múló hóbortnak, és a női egyenjogúság kivívásában is fontos szerepet játszott. Susan B. Anthony, a kor egyik kiemelkedő nőjogi aktivistája szerint „a biciklizés többet tett a nők emancipációjáért, mint bármi más a világon. A nők szabadnak és önállónak érezhetik magukat általa”. (Borítókép: Fortepan / Közösségi Szociális Szövetkezet)

Ha szívesen olvasnál még a korszakról, ezt a cikket ajánljuk. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek