Ezért távozhatott a köztévétől Lola – már megvan az új helye is?
A Blikk információi szerint az MTVA nem engedte más csatornákon szerepelni, így hamarosan akár egy kereskedelmi tévé képernyőjén is viszontláthatjuk majd.
Ahogy arról korábban írtunk, ott hagyja a köztévé műsorát, Lola. A népszerű énekesnő korábban már eltűnt a PetőfiTV-ből, most SzerencseSzombat című műsort is ott hagyta, így már nem az MTVA tagja. „Megszakad a szívem, fájó búcsú ez, de úgy érzem, eljött az idő, hogy továbblépjek” – búcsúzott a közösségi oldalán.
A Blikk információi szerint a döntés hátterében az állt, hogy a műsorvezető az elmúlt években többször kapott meghívást kereskedelmi tévék műsoraiba, ám szerződése nem engedte meg, hogy azokba elmenjen.
„Úgy tudom, olyan szerződése volt, amelynek értelmében a vezetőség beleegyezése kellett volna ahhoz, hogy más csatornákon is szerepelhessen. Ezt nem kapta meg, ő viszont vágyott az újdonságra és arra is, hogy más arcát is megmutathassa a nézőknek.”
„Korábban is bántotta, hogy emiatt kellett visszautasítania a felkéréseket, ám nemrég olyannal keresték meg, amelyet már nem szeretett volna visszamondani, ezért döntött a távozás mellett” – árulta el a lapnak egy informátor.
A Blikknek az MTVA nem kívánt reagálni, Lola pedig csak szűkszavúan nyilatkozott. Azt mondta:
„Annyit mondhatok, hogy vannak megkereséseim, meglátjuk, hogyan alakul a jövő. Szeretném tisztázni, a távozásom nem azt jelenti, hogy felhagyok a műsorvezetéssel, ugyanúgy szeretnék továbbra is ezzel foglalkozni és folytatni a zenélést is”.
A portál azt is tudni véli, hogy az énekesnő hamarosan az RTL képernyőjén tűnhet fel, a csatorna erről azonban csak annyit mondott, hogy a várható műsorokról időben tájékoztatást adnak majd.