Irak;hátrányos megkülönböztetés;homofóbia;

Irakban büntetendővé tették a homoszexualitást, 10-15 évre is börtönbe kerülhetnek a meleg párok

Az első elképzelések szerint a melegeket ki is végezhették volna, ezt az ötletet azonban a nyugati országok nyomására végül ejtették.

Egy olyan törvényjavaslatot fogadott el az iraki parlament, amelynek értelmében 10 és 15 év közti szabadságvesztés járhat az azonos neműek közti szexuális kapcsolatért - írja a BBC.

 Az új jogszabályok értelmében azok kerülhetnek rács mögé, akik „népszerűsítik” a homoszexualitást vagy a prostitúciót, „férfiként szándékosan úgy viselkednek, mint egy nő” vagy éppen azok az orvosok, akik nemátalakító műtéteket végeznek el. A 10-15 év börtön az enyhébb változat, az első elképzelések szerint a meleg párokat akár halálra is ítéhették volna.  Ezt az ötletet azután ejtették, hogy több nyugati ország, köztük az Egyesült Államok os éles hangon tiltakozott a törvényjavaslat ellen. 

A transzneműséget ugyancsak kriminalizálták, egy és három év közti szabadságvesztés jár érte.

A törványjavaslatot jegyző képviselő, Raed al-Maliki szerint a bagdadi politika még gesztustz is gyakorolt az amerikaiaknak, az elfogadással ugyanis megvárták Mohamed Shia al-Szudani miniszterelnök amerikai útjának végét. Mindezt azzal magyarázta, hogy nem akarták befolyásolni a látogatás hangulatát, megjegyezte, hogy iraki belügyről van szó, amibe senki sem avatkozhat bele. írja a

Az elmúlt években Irakban egyre terjed a homofóbia: a nagy politikai pártok folyamatosan hergelnek a melegek ellen és égettek szivárványos zászlókat különféle nyilvános eseményeken.