Lifestyle

10 szabályt tartott be a nő: 9 hónap alatt közel 40 kilót fogyott - Videó

Betegsége ellenére kezdett fogyókúrába tavaly januárban a nő, sikerének titkát most megosztotta a világgal.

Kifogások

"Elegem volt a kifogásokból, és elegem volt abból, hogy egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam" - mesélte az Atlanta Journal-Constitutionnak Crystel Saturday, akinek tavaly lett elege abból, hogy túlsúlyos. Az amerikai nő 39 évesen 102 kilogrammot nyomott. "Valahogy hozzászoktam ahhoz, hogy életem végéig kövér leszek. De aztán egy kapcsoló átkapcsolódott" - folytatta a TWN.hu cikke szerint, majd hozzátette: a gyerekeinek is be akarta bizonyítani, hogy képes lefogyni. Crystel a pajzsmirigy krónikus autoimmun gyulladásával szenvedett, ennek ellenére sikerült neki alig 9 hónap alatt 38 kilót fogynia. Jelenleg 63 kilót nyom, és elmondása szerint csak néhány apró dolgon kellett változtatnia. "Az első lépés, hogy ne együnk többet este, és hagyjunk négy órát a vacsora és a lefekvés között" - magyarázta a közösségi oldalán, ahol a többi titkot is elárulta. A galériánkból most mind kiderül.

A kétgyermekes anyuka a családjával együtt elköltött vacsora után, körülbelül 18 órától már nem eszik semmit. Reggel fél 8 körül iszik egy kávét. "Az első falatot csak 10.30-kor eszem meg" - folytatja. Ha ez idő alatt megéhezik, azt vízzel próbálja csillapítani.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!
Lifestyle
A Kos egy nagy lehetőség előtt áll. Heti horoszkóp. III.21. - IV.20. Kos Ezen a héten lehetőséget kapsz arra, hogy meghozz egy régóta halogatott döntést. A csillagok segítenek abban, hogy...
Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.