eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác
Barcelona Güell Park
Nyitókép: Pixabay

Meglepő és drámai döntések Spanyolországban a turistaáradat csökkentésére

Katalónia fővárosát, Barcelonát a helyiek szerint annyira elárasztották a turisták, hogy az önkormányzat radikális lépéshez folyamodott: felkérte a Google-t, hogy a Térkép alkalmazásból tüntessen el egy, a turisták körében népszerű buszjáratot. Az indok: miattuk túlzsúfolt a járat. Ez is egy – bár mégoly meglepő – jele a túl sok turista miatt kialakult feszült helyzetnek, ami egyes népszerű spanyol üdülőhelyeken tüntetésig és éhségsztrájkig is fajult.

A világ második legnépszerűbb idegenforgalmi célpontjának számító Spanyolországban felpörgött turistaellenes kampány részeként a barcelonai önkormányzat is fellépett a turisták ellen. Azzal fordult a Google céghez, hogy törölje térképéről a 116-os buszjáratot, merthogy azt, a helyi lakosokat irritálva, zsúfolásig megtömik a látogatók.

Ez a kis kapacitású buszokkal közlekedő járat halad el a város második legnépszerűbb turistalátványossága, Güell Park mellett (az első a Sagrada Familia, azaz a Szent Család-székesegyház, szintén az építész-zseni Antonio Gaudí befejezetlen mesterműve).

A Google Maps alkalmazásokból el is tűnt a 116-os busz, ahogy az Apple is kiszedte azt a térképprogramjából.

Azt, hogy ez valóban a polgármesteri hivatal miatt történt-e, a Cities Today nevű portál városházi forrása nem erősítette meg.

Viszont megfogalmazása szerint „többféle intézkedést készítenek elő, hogy javítsák a mobilitást a La Salut kerületben és hogy csökkentsék a lakosoknak okozott kellemetlenséget”. (Ebben a kerületben található a Güell Park.)

További közvetett bizonyíték lehet az önkormányzat érintettségére, hogy Albert Batlle, a biztonságért és együttélésért felelő barcelonai polgármester-helyettes korábban azt mondta: minden, a 116-os járatra vonatkozó dolgot el kell tüntetni az internetről. Ezt a túlzsúfoltsággal és azzal magyarázta, hogy az idős utasok nem tudnak leülni.

Meglepődtek, mennyire hatásos volt a lépés

A Google nem volt hajlandó kommentálni a részleteket, de azt mondta, együtt kell működnie, ha ilyen kérés érkezik a városi illetékesektől. Majd a nagyvállalati PR-nyilatkozatok egyik semmitmondó remekét produkálta, amikor közölte: „Célunk való világ tükrözése a Térkép alkalmazásban, amelynek frissítéséhez több forrást is felhasználunk, így például a helyi hatóságoktól származó információkat, a közösségünk visszajelzéseit és harmadik felek adatait. Jelenleg vizsgáljuk ezt az esetet.”

A barcelonai Güell Park környékén élő lakosok közben azt mondják, hogy a turisták szinte teljesen eltűntek a 116-os buszról. „Először nevettünk – abszurdnak tűnt, mintha kapuval zárnánk el a vidéket. De lenyűgöző, hogy mennyire hatásos volt a lépés. Amióta a 116-os eltűnt a Google Térképből, a tömegközlekedés ismét a helyi lakosoké” – fogalmazott egyikük.

Az idegen szép – csak ne jöjjön hozzánk

Nem csak Barcelona mutatja ki a foga fehérjét a turistáknak, ugyanis az utóbbi hónapokban más spanyol vidékeken is hangosabbá vált a turista-ellenes mozgalom.

Tenerifén, a Kanári-szigetek fővárosában a házfalakon megjelent graffitik arra szólítják fel a látogatókat, hogy menjenek haza. Jelentések szerint annyira felmentek az ingatlanárak, hogy egyes helyiek autókban vagy barlangokban alszanak.

Szombatra még tiltakozást is hirdettek, hogy leállítsák két új szálloda építését, miközben a „Kiárusították a Kanári-szigeteket” mozgalom aktivistái már korábban éhségsztrájkba kezdtek. Adatok szerint tavaly 16 millió ember látogatott a hét szigetre, amelyek összlakossága mindössze 2,2 millió fő.

Közben Lanzarote szigetének egyik festői részén „Tilos a belépés!” feliratokat és fémláncokat tettek ki.

Malagában pedig valósággal megbélyegezték az airbnb-s lakásokat, amelyek ajtajaira „go home” és „ez valamikor az én otthonom volt” feliratú matricákat ragasztottak.

A Baleár-szigetek (ezek legismertebbje Mallorca) néhány helyszínén „sziklaomlásra” és medúzákra figyelmeztető hamis jelzéseket tettek ki strandokon.

Visszatérve Katalóniára:

a februárban súlyossá vált vízhiányt egyesek a tengerpart, a Costa Brava szállodáinak vízfogyasztásával kapcsolják össze.

A Baszkföldön fekvő, festői San Sebastian városban 25 főre korlátozták a turistacsoportok létszámát a belvárosban és megtiltották a megafonok használatát a túravezetőknek.

Az andalúziai Sevillában azt fontolgatják, hogy a látogatóktól belépőt szedjenek a híres Plaza de Espana téren – írta az AFP alapján az Economic Times. Isabel Rodriguez spanyol lakhatási miniszter azt mondta: közbelépésre lesz szükség, mert a turisták által bérelt lakások sértik a lakhatáshoz való hozzáférés jogát.

A kéz, amely etet

Mindeközben a spanyol GPD 12,4-12,8 százalékát adja az idegenforgalom, amely 2,8 millió embernek ad munkát.

A Cities Today szerint 2019 óta 6,3 százalékkal több állás jött létre az ágazatban, és tavaly már minden negyedik új munkahely a turisztikai iparhoz kötődően jelent meg.

Címlapról ajánljuk
Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt

Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt

Jövő héten, a madridi világkupán újra versenyezni fog a sérüléséből felépülő háromszoros olimpiai bajnok; azt mondta az InfoRádióban, hogy jót tett neki a pihenő, és mentálisan is feltöltődött. A Vasas kardvívója nemcsak edz, hanem kampányol is, ugyanis nyáron be szeretne kerülni a NOB sportolói bizottságába.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Pénteken indított támadást Oroszország az északkelet-ukrajnai Harkiv megyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében hét határ menti települést nevezett meg, ahol harcok zajlanak. Ukrajna az utóbbi időben szinte minden éjjel dróntámadást indít egy-egy orosz olajfinomító ellen: legutóbb a Lukoil egyik finomítójában csapott fel a tűz a Volgográdi területen. Ukrajna intenzíven támadta a határhoz közeli Belgorod városát, ahol egy tízszintes lakóház egy komplett lépcsőháza összeomlott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×