Jelentős problémát okozhat a vidéki ingatlanvásárlók számára a csok plusz szabályainak való megfelelés miután a korábbi, családi házaknál elfogadott 70 négyzetméteres korlátozás két gyermek esetén már 80 négyzetméterre nőtt.

Arról nem is beszélve, hogy a csok plusz rendelet egyik fő kitétele az is, hogy az ingatlannak jogilag rendezettnek kell lennie. Ehhez képest számos esetben a beépített terasz vagy az utólag felhúzott garázs okozhat problémát: amennyiben ezen nincsenek kellően dokumentálva, a bank könnyen elutasítja a csok pluszos kérelmet.

Többek között erre hívta fel a figyelmet a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége (FPKOSZ) is. Az Index szerint a szervezet úgy véli, fontos lenne, hogy a csok plusz rendelet reagáljon mind az otthonteremtők, mind a piac változásaira is. Például kiemelt pont, hogy a családi házak harmadánál probléma: az ingatlan jogilag rendezetlen részeit egyes bankok figyelembe veszik, mások viszont nem.

Okkal kerültek bele ezek a kitételek a rendeletbe, hiszen egy meglévő probléma, azaz az engedély nélküli építkezés legalizálása nem vinné előbbre a hazai ingatlanpiacot, de egyébként is rossz üzenete lenne

– mondta az Indexnek Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-vezérigazgatója, aki szerint nem véletlenül születtek meg ezek az építési szabályzatok, amelyek egyébként is egyszerűek és átláthatóak.

Balla Ákos sokkal inkább azt tartja problémának, hogy az eladás korlátozásával sok család ragadhat be olyan ingatlanba, amely egy idő után kicsivé válhat.

„Például a kétgyermekes csokra vásárolt lakásba születik egy harmadik gyermek, vagy a következő évtizedekben pozitív irányba változik a család egzisztenciája. Eladni viszont ezeket a mostani szabályok szerint nem lehet. Ezekre az esetekre érdemes lenne kitalálni valamit a közeljövőben, hiszen itt látni olyan helyzetet, ahol szükség lenne módosításra” – emelte ki a szakértő.

A csok pluszt már csaknem 2 ezer család igényelte. A csok plusz működésének tapasztalatait és a szakmai véleményeket a minisztérium természetesen figyelemmel követi 

– közölte a területért felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium az Indexnek küldött válaszlevelében.