eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Börtönbe látogatott a pápa

Ferenc pápa vasárnap Velencébe érkezett, első útja a velencei börtönbe vezetett, ahol megtekintett egy kiállítást a Velencei Biennálé keretében.

A pápa 2013-as megválasztása óta most járt először Velencében.

A Vatikán kiállítását, a "Szememmel" című tárlatot a Giudecca női börtönben rendezték be, ahova a pápa helikopterrel érkezett.

"A börtön kemény valóság, és az olyan problémák, mint a túlzsúfoltság, a létesítmények és erőforrások hiánya, valamint az erőszakos epizódok sok szenvedést okoznak. De az erkölcsi és anyagi újjászületés helyévé is válhat" - mondta.

"Ne felejtsük el, hogy mindannyiunknak vannak hibái, amelyeket meg kell bocsátani, és sebeink, amelyeket be kell gyógyítani"

- mondta.

A szokatlan döntés, hogy a Szentszék pavilonját a börtönben helyezték el, rávilágít Ferenc pápa ismételt felhívására, hogy a társadalom fogjon össze a szegények és elhanyagoltak, köztük a börtönlakók érdekében.

A vatikáni kiállításon kilenc olyan kortárs művész alkotásai láthatók, akik szorosan együttműködtek a rabokkal a projektben.

Ez a pápa első Rómán túli útja a tavaly szeptemberi rövid franciaországi látogatása óta. Decemberben az Egyesült Arab Emírségekben egy éghajlat-változási konferencián kellett volna részt vennie, de nem sokkal előtte betegség miatt visszalépett. Márciusban váratlanul nem vett részt a nagypénteki körmeneten egészsége megőrzése érdekében.

A katolikus egyházfő vasárnap a börtönből való távozása után velencei fiatalokkal beszélget, majd a Szent Márk-bazilikába megy. A misére mintegy tízezer embert várnak.

A velencei út az első a következő három hónapra tervezett négy olaszországi út közül. A tervek szerint májusban Veronába, júliusban pedig Triesztbe látogat, és várhatóan részt vesz a hét legfejlettebb ipari országot tömörítő országcsoport, a G7 vezetőinek júniusi csúcstalálkozóján is Bariban.

Szeptemberben pápasága leghosszabb külföldi útjára indul, szeptember 2-13. között Indonéziába, Pápua Új-Guineába, Kelet-Timorba és Szingapúrba utazik.

Címlapról ajánljuk
Kutató: elértük azt a hőmérsékletet, amelyet csak 2100-ra tervezett az ember

Kutató: elértük azt a hőmérsékletet, amelyet csak 2100-ra tervezett az ember

Az átlagosnál melegebb és a tavalyinál is szárazabb nyár várható - ezt írja friss elemzésében a Klímapolitikai intézet. A kutatásról az InfoRádió Kovács Eriket, a szervezet vezető kutatóját kérdezte. Szavaiból kiderült, egy igen száraz időszak kezdődhet az év második felében, amely akár két évig is eltarthat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Pénteken indított támadást Oroszország az északkelet-ukrajnai Harkiv megyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében hét határ menti települést nevezett meg, ahol harcok zajlanak. Ukrajna az utóbbi időben szinte minden éjjel dróntámadást indít egy-egy orosz olajfinomító ellen: legutóbb a Lukoil egyik finomítójában csapott fel a tűz a Volgográdi területen. Ukrajna intenzíven támadta a határhoz közeli Belgorod városát, ahol egy tízszintes lakóház egy komplett lépcsőháza összeomlott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×