FELFEDEZŐ
A Rovatból

Folyamatosan csecsemőnek nézi a légitársaság egy 101 éves utasát

Az amerikai nénit bosszantja a számítógépes rendszer hibája, ami nem képes feldolgozni az életkorát. Több kellemetlensége is volt már emiatt.

Link másolása

Nem tudja kezelni az American Airlines foglalási rendszere egy 101 éves néni korát, ezért folyamatosan csecsemőként kezelik, írja a BBC. Az 1922-ben született utas egyik legutóbbi kálváriájának a lap tudósítója is szemtanúja volt.

Patricia örülne, ha végre kijavítanák a rendszer hibáját, mert a baki már korábban is okozott kellemetlen perceket neki.

Egyszer például a reptéren dolgozók nem készítették ki számára a kerekesszéket, mert egy karon ülő baba érkezésére számítottak.

„A lányom online lefoglalta a jegyet, és a reptéri számítógép azt hitte, hogy a születési dátumom 2022, nem pedig 1922” – mesélte az idős néni a riporternek. Emiatt még jóval azután is a gépen ücsörgött a kerekesszékre várva, hogy a többi utas már elhagyta a fedélzetet.

A néni szerint a számítógépes rendszer valamiért képtelen feldolgozni, hogy 1922-ben született, és ehelyett egy 100 évvel későbbi időpontot vesz alapértelmezettként. Mindezt annak ellenére teszi, hogy teljes árú jegyet vásárolnak.

Patricia egészen 97 éves koráig egyedül utazott, azóta azonban nagyon megromlott a látása, és ezért már csak a lányával együtt indul útnak. Az egykori ápolónő évente kétszer száll repülőre, amikor a hideg tél elől délre megy látogatóba a családjához, és amikor onnan visszatér Chicagóba. Legközelebb majd ősszel indul haza, és abban reménykedik, hogy addigra megoldják a helyzetet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Agyonlőtték Gombóc Artúrt, de Gyurcsány Ferenc és Osváth Zsolt szektája még mentheti a helyzetet – Újabb szürreális videó a magyar közéletről
Itt a Különös történések a Szondi utcában második része egy különleges amulettel, Noárral, Bayer Zsolttal, Puzsér Róberttel és persze a két nagyon furcsa főszereplővel.

Link másolása

Letarolta a YouTube magyar felhasználói rétegét egy 26 éves animációs motion designer animációs filmje, amiben Petőfi Sándor visszatér a múltból, és rekordidő alatt a Fidesz aktív tagja, kiskőrösi polgármester-jelöltje lesz. Akkor mi is írtunk róla.

A készítő korábbi ígéretének megfelelően az új rész nem a korábbi konkrét folytatása, de vannak apró visszautaló jelek. Szürreális pillanatokból azonban itt sincs hiány. Csak dióhéjban: Bayer Zsolt felvezetése után megtudjuk, hogy főhőseink szomszédjába beköltözött a nyugdíjas Gombóc Artúr, akivel sajnos történik egy komoly baleset.

Ennek kapcsán az esti celebgálán hőseinknek meg kell találniuk Osváth Zsoltot, aki egészen különös helyre vezeti őket, ott pedig egy egész balliberális összeesküvés kellős közepébe csöppennek.

Mindeközben kiderül, hogy mit üzen a celebösszejövetelen Puzsér Róbert a közönségnek, hogy melyik oldal politikai elkötelezettjei a Pom-pom meséinek nyugdíjas főszereplői, hogy melyik párt tagja volt Süsü, a sárkány, és hogy hogyan érkezik meg a gyurcsányista szekta ülésére Kern András. De, akárcsak az első részben, az igazi finomságok ezúttal is a részletekben rejlenek.

A Szondi utca lakóinak újabb izgalmas kalandja

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Egy hatalmas medve barangol a Bükkben – lehet, hogy nincs egyedül
Felvételek is készültek az állatról, amelyik - úgy tűnik - jól érzi magát az erdőben. A Bükki Nemzeti Park azonban figyelmeztet a veszélyre, még egy viselkedési szabályt is közreadtak.

Link másolása

Újabb medve tűnt fel Magyarországon, ezúttal Cserépfalu mellett, fotók is készültek róla - írja a heol.hu.

A település polgármestere, Csendes Péter a portálnak elmondta, hogy

többször is látták a medvét a vadkamerák felvételén.

Az első észlelés után újabb kamerákat tettek ki, de kedd óta nem látták az állatot.

Hozzátette: nem biztos, hogy csak egy medve bóklászott a környéken, mert a felvételeken nem lehet tökéletesen kivenni a színüket, lehet, hogy több medve is járja a vidéket.

Medvét már tavaly is láttak a falu körül. Ezért arra kérték a lakosságot, hogy a veszély elhárultáig fokozott óvatossággal tartózkodjanak a külterületeken és kiemelten figyeljenek a haszon- és háziállataik biztonságára is.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság elmondta, hogy a barnamedve 2008 óta tűnt fel a nemzeti parkban. Bár az állat általában kerüli az embereket, fontos, hogy ne csalogassa senki őket magához. Rendszerint csak „szorult” helyzetben, vagy a bocsait védve mutathat támadó magatartást. A nemzeti park igazgatóság egy összefoglalót is közzétett honlapján, amiben a legfontosabb tanácsokat sorolják fel.

Barnamedvével kapcsolatos észlelést a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának központi számán, illetve a +36 30 861-3808 ügyeleti számon kell bejelenteni.

Viselkedési szabályok medvével való találkozás esetén: ITT olvasható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Új automata hódít Németországban: fizetés után derül ki, hogy mi van a csomagban, néha igen drága, de néha bizarr dolgok is
Egy kislány ötletéből indult el a vállalkozás, amely ma már egyre népszerűbb, és a tulajdonosok azt tervezik, hogy újabbakat telepítenek.

Link másolása

"Gőzöm sincs, hogy mi van benne" - mondja egy zsákbamacskát vásárló a Németország egyik kisvárosában bevezetett meglepetés automatánál. A különleges csomagért 3300 forintnak megfelelő összeget kell fizetni. Hogy mi van benne, azt pedig a kinyitás után tudja meg a tulajdonosa.

Laktózérzékenység-tesztet, fejlámpát, de ékszert vagy okostelefont is rejthet a csomag.

A különös vállalkozás egyre népszerűbb, és a tulajdonosok már azt tervezik, hogy más településeken is megjelennek az automatákkal.

Az ötlet egy kislánytól származik. Az üzemeltető elárulta, hogy olyan dolgokat rejtenek a csomagokba, amiket valamilyen okból nem lehetett kikézbesíteni. Ezért aztán néha bizarr meglepetések is előfordulnak.

A visszatérő vásárló szerint pedig azért vesz újabb csomagokat, mert abban bízik, hogy a következő meglepetés még jobb lesz, mint az előző. Az egyik vásárló egy 690 eurós okostelefonhoz jutott az automatából.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
1,3 milliót költött egyetlen nap alatt egy család a Disney Worldben
A reggeli, az ebéd, a fénykardok és a szállás ára elég húzós a világ egyik legmenőbb vidámparkjában. Persze a fagyiért sem kérnek sok helyen 9000 forintot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 10.


Link másolása

A TikTokon panaszkodott egy anyuka arról, hogy mennyibe került egyetlen napjuk a Disney Worldben, vette észre a Unilad. Summer Reign Henning a reggelitől a vacsoráig minden költést, belépőjegyet és apró kiadást összeszámolt. Ezek alapján két évvel ezelőtt 3758 dollárt, vagyis mai árfolyamon számolva 1,3 millió forintot hagytak a vidámparkban.

A belépőjegyek 870 dollárt (317 ezer forint) fizettek, ami azért is volt ilyen drága, mert elsőbbségi beszállást kértek minden helyszínre. Ezen felül kezdésnek vettek még 130 dollárért (46 ezer forint) Miki egér füles hajpántot is. Csak a reggeli 223 dollárba (80 ezer forint) került a családnak. A fagyiért 25 dollárt (9000 forint), a popcornért 16 dollárt (5700 forint) kértek ottjártukkor a Disney legmenőbb parkjában.

A gyerekek 800 dollárért (287 ezer forint) kaptak fénykardokat, de kipróbálták a híres kék és zöld tejet is, darabonként 27 dollárért (10 ezer forint). További több kisebb tétel után még 311 dollárt (112 ezer forint) hagytak ott a vacsoráért is, míg a szálloda 997 (358 ezer forint) dollárba került a családnak.

Mindent összeadva így jött ki a több 1,3 millió forintra rúgó számla. Nem csoda, ha ezek után az anyuka Nappali rablás címmel posztolta a videóját.

A követői közül akadt olyan, aki szerint ennél sokkal olcsóbban is megúszhatták volna az egynapos kirándulást, ha előtte alaposan körbejárja az igénybe vehető akciókat és kedvezményeket. Egy másik szerint érthetetlen a nő panaszkodása, ha képes volt ennyi pénzt kiadni haszontalan fénykardokra.

A család méregdrága napjáról készült videót itt lehet megnézni:

@summerreignhenning Robbery in broad daylight ?‍? And we still have 2 more parks to go ? #disneyworld #disneyworld50 #howmuchispendinaday ♬ Storytelling - Nasrul

Link másolása
KÖVESS MINKET: