Az áprilisi furcsa időjárás a gázszámlákba is bekavart.
Az enyhe február és március miatt sokan - jellemzően az éves szinten 1700 és 2500 köbméter között fogyasztók - mínuszos számlákat kaptak, ami azért volt, mert a gázszolgáltatók az előírásoknak megfelelően visszamenőlegesen is korrigálták az egy FHT-re jutó értékeket, azaz sávkorrekciót hajtottak vége. Azonban most arra hívják fel a figyelmet az ország egyik legnagyobb gázszámlákkal foglalkozó Facebook-csoportjában, hogy az elmúlt 10 nap hűvös időjárása furcsa eseteket hozhat - szúrta ki az Infostart.
A portál kérdésére (mivel a tanácsadó csoport privát) azt írták, hogy "egyrészt mivel nőtt az éves össz FHT, többfelé oszlik a 63645 MJ (ez az éves kedvezmény, amely jellemzően 1800 köbméter), azaz kevesebb jut egy FHT-re. Ez okozhat olyat, hogy a korábbi kedvezményesnek elszámolt fogyasztás most átkerülhet piaciba. A különbség pedig nagy, ugyanis a versenypiaci ár 767 forint/köbméter, míg a rezsitámogatott 103 forint körül van. Ugyanakkor az április össz FHT-ja nagyobb lesz a vártnál, azaz több kedvezményes esik most ide, nyilván azzal a kisebb szorzóval."
Tavaly szeptemberben egy FHT értéke 19 egység körül volt, ez április eléjen felment 23-24-ra, de a hűvös miatt most ez csökkenhet. Azaz szeptemberben még nagyjából 17 köbmétert kedvezményes gáz járt vegyes használat esetén arra "meleg" hónapra, április elején úgy nézett ki, hogy akár 20-21 köbméter járt volna szeptemberben. Ezt korrigálták a márciusi számláknál. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, most ebbe variál bele a hűvös elmúlt másfél hét. Magyarán előfordulhat, hogy az igen bonyolult gázszámlákban lesz olyan tételsor, amely azt mutatja, hogy mondjuk egy márciusi fogyasztásért többet kell fizetni, mint az akkor számított - magyarázta a portál.
A tanácsadó csoportban figyelmeztették a felhasználókat: pontosan érdemes diktálni, mert éves szinten az MVM mindig megadja a hivatalosan előírt kedvezményt, és a hőmérséklet alapján is korrigálja az éppen esedékes gázszámlát úgy, hogy az éves fogyasztást és azt a bizonyos jelleggörbét is figyelembe veszi.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli hír: halálra gázolták a Magyar Honvédség ezredesét Gyászol a Magyar Honvédség.
- Botrány Vértesszőlősön, kitiltották a 6 éven aluli gyerekeket az eperföldekről Mégis mi lehet ennek az oka?
- Drámai kijelentést tett a magyar vezérkari főnök: "fel kell készülni a konfliktusra" A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alap rendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván - mondta Böröndi Gábor, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott Száznapos ünnepségen, szombaton Budapesten.
- Folytatódik a taxisbalhé Budapesten, mi lesz a következő? Hatalmas botrány lett a videófelvételből.