Nagy Boldizsár fonyódi diák kapta a "legjobb delegált" kitüntetést az ENSZ működését "szimuláló" konferencián - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A fonyódi Mátyás Király Gimnázium végzős tanulója a rendezvény egyik legfiatalabb résztvevőjeként azt a feladatot kapta, hogy képviselje az Egyesült Államokat az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Nagy Boldizsár az M1 műsorában elmondta: a versenyzők számára előre megadott téma volt a civilek védelme egy fegyveres konfliktusban, illetve a fiatalok szerepe a béke és biztonság ügyében. A feladat szerint egy országban fegyveres konfliktus tört ki s ennek nyomán az ott élő civileket humanitárius krízis sújtotta. Ezt a helyzetet kellett a nemzetközi jognak megfelelő humanitárius segítséggel a gyakorlatban kezelni - közölte az MTI.
A rendezvény egyik tanulsága, hogy a döntés megszületéséhez, a probléma gyakorlati megoldásához kompromisszumokra van szükség - mondta a diák. Hozzátette: a győztes indítványt eljuttatják az ENSZ valódi Biztonsági Tanácsához.
Azt mondta, nagy motivációval csinálta végig a versenyt, s még mindig nehéz elhinnie, hogy sikerült győznie.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Orbán Viktor: baloldali aktivista kísérelte meg meggyilkolni Ficót Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Robert Fico ellen szerdán követtek el merényletet Nyitrabányán (Handlova), a kihelyezett kormányülést követően. Beszámoltunk arról is, hogy a szlovák miniszterelnök már egy hónappal ezelőtt megjövendölte, hogy hamarosan eljön az a pillanat, amikor erőszakba fordulnak a dolgok északi szomszédunknál. Akkor a párt képviselőjét, Erik Kaliňákot fenyegette meg egy ismeretlen személy a nyílt utcán.
- Mi történhetett? Hatalmas tűz pusztít Vértesszőlősnél A naphire.hu olvasója által rögzített felvételen látni, ahogy a vasútállomás közelében óriási lángokkal ég a nádas és a szántóföld.
- Most jött a hír, semmi jót nem tartogat számunkra a pünkösdi időjárás Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén: pénteken jelentős mennyiségű esőre és zivatarokra van kilátás, majd szombattól gomolyfelhős-napos idő várható, Pünkösdhétfőn azonban ismét többfelé alakulhat ki zápor, felhőszakadással kísért zivatar. A hőmérséklet csúcsértéke a hétvégén 24 Celsius-fok körül várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
- Döbbenetes dolog történik Orbán Viktor szülőfalujában, értetlenül állunk Csak a Fideszre lehet szavazni Orbán Viktor gyermekkorának egyik legfontosabb helyszínén.