A DK és a Momentum is reagált Magyar Péterre

  • narancs.hu
  • 2024. április 28.

Belpol

Mindkét párt az újdonsült politikussal foglalkozik vasárnap. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és Puzsért Róbert publicista egy rendezvényen beszélgetett, ahol egyebek mellett arról nyilatkozott Magyar, nem szeretné, ha Lázár János lenne a miniszterelnök, és nem terveznek közösen puccsot. Brüsszellel kapcsolatos kijelentéseket is tett, miszerint van zsarolás és kettős mérce Brüsszel oldaláról, ami ráadásul hasznos a Fidesznek, hiszen politikát tud erre építeni.

Majdnem percre pontosan küldött közleményt lapunknak a DK és a Momentum is, melyben Magyar kijelentéseire reagáltak. 

Cseh Katalin a közleményben felevenítette, hogy Magyar az általa is kidolgozott uniós jogállamisági mechanizmust kritizálta, és amellett foglalt állást, hogy az uniós pénzek jogállamisági garanciák nélkül is megérkezzenek a magyar kormányhoz. Magyar emellett az Orbán-kormány demokráciafelszámolásáról szóló Sargentini-jelentés pontjainak többségét „bullshitnek” nevezte. 

„Ezek szerint ő és pártjának EP-képviselői azon dolgoznak majd Brüsszelben és Strasbourgban, hogy a Bizottság ne követeljen jogállami és antikorrupciós garanciákat, adja csak oda Orbán Viktornak a felfüggesztett pénzt?” – kérdezte Cseh Katalin. 

„Egyedüli magyarként vettem részt a jogállamisági mechanizmus megalkotásában. A ciklus egyik legnagyobb sikerének tartom, hogy az EU sokkal több közvetlen támogatást nyújt önkormányzatoknak és civil szervezeteknek, és sokkal szigorúbb a kormányokon átfolyatott pénzekkel. Szilárd meggyőződésem, hogy ez jelenti a magyar érdekek védelmét uniós szinten, az ellenkezője pedig nem a magyarok, hanem Orbán Viktor érdekeit védi. Az, hogy Európa egy évtized semmittevése után végre felvette a kesztyűt az Orbán-kormány demokráciarombolása ellen, a momentumos képviselők munkájának is köszönhető, és erre büszkék vagyunk” – áll a közleményben. 

Molnár Csaba, a DK EP-képviselője Magyar alábbi kijelentéseire reagált:

  • „Brüsszel igenis hazudik.”
  • „Nincs ilyen, hogy egységes Európa.”
  • „Nem jó, ha egy tagállammal szemben furkósbotnak használják a jogállamiságot.” 

Molnár egyebek mellett azt írta közleményében, hogy nem Brüsszel és nem az Európai Unió hazudik, hanem az Orbán-kormány; a jogállamiság úgynevezett „furkósbotként” való használata valójában a közös, általunk is elfogadott szabályok betartatása. „Helyes dolog, vállaltuk, amikor népszavazással döntve beléptünk”; akinek ez is sok, az nyilvánvalóan nem gondolja komolyan a szuverenitásunk ennél sokkal komolyabb megosztását, az Európai Ügyészséghez való csatlakozást; a magyar érdek képviselete a világban annyira erős, amennyire az Európai Unió (EU) erős. A gyenge EU egyenlő a gyenge Magyarországgal. „Mi, DK-sok, pedig maradunk, akik vagyunk: a legeurópaibb párt"

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Kárpáti Judit: A tiszta olaj könyve

"Ahogyan sok más helyen, újfent találkozom a jelenséggel: azt a szót, hogy zsidó, nehezen mondják ki. Nincsen e mögött ártó szándék, ami mögötte van, az pontosan a semmi. A gondolatok hiánya, az erről való gondolkodás hiánya." Kárpáti Judit megrázó írása nem ismert családtagokról, Tiszavasvári egykori izraelita közösségéről.