Többeknél előjött a zöld csík
Fotó: Shutterstock

Ingyen kijavítják Galaxy telefonok látványos hibáját

Úgy döntött a Samsung, ingyen kicseréli egyes zöld csíkkal érintett Galaxy készülékek képernyőjét. A hibát állítólag a mobiltelefonok egyik szoftverfrissítése okozta.


Ingyen eltűnteti a zöld csíkot a Samsung

A Samsung bejelentette, ingyen kicseréli néhány olyan Galaxy telefon kijelzőjét, melyen - feltehetően egy frissítés következtében - zöld csík jelent meg.

Bár a cég nem erősítette meg, hogy a frissítés okozta a hibát, de Indiában – ahonnan a legtöbb panasz érkezik – már elindult az ingyenes panelcsereprogram. Abban a három évnél fiatalabb S20, S21, Note 20 és S22 Galaxy-modellek vehetnek részt. A csereigénylést ott április 30-ig kell benyújtaniuk az érintett készülékek tulajdonosainak.

A PCFórum megjegyzi, a jelek arra utalnak, a Samsung megtalálhatta a probléma forrását, és kijavította azt a készülékek firmware-frissítéseiben.

Bővül az iPhone-ok otthoni javítós programja

Egyébként 2023 vége óta Magyarországon lehetőség van arra is, hogy az Apple egyes készülékein azok tulajdonosai maguk végezzék el a szükséges, kisebb javításokat. Az ehhez szükséges szerszámokat és szerelési útmutatókat is elérhetővé tette a cég.

A napokban pedig kiderült, a program bővítése révén a felhasználók és a szervizek eredeti, de használt alkatrészekkel is pótolhatják az elromlottakat az ősztől. Így nem kell megvásárolniuk a vadiúj, viszont igen drága tartozékokat. Azonban az újítás csak az iPhone 15 és az annál újabb modellekre lesz érvényes. Viszont ez azt is jelenti, hogy a szervízprogramot kiterjesztik a 15-ös szériára - írja a Washington Post.

Továbbá a szükséges alkatrész megrendelésekor nem kell sorozatszámot megadni, kivéve az alaplap cseréjénél.

Emellett az iOS egy új, beépített funkciója segítségével a felhasználók ellenőrizhetik a telefon szervizelési előzményeit.

Az Apple blokkolni fogja azokat a cserealkatrészeket, amelyek lopott készülékekből kerülnének a javítandó telefonokba. Ha az iPhone-ban aktiválják az Elveszett módot, a rendszer megakadályozza az alkatrészek párosíthatóságát.

Viszont egyelőre nem ismert, a bővített otthoni javítós program pontosan mikor élesedik Magyarországon.

Ne hagyd ki!