nlc.hu
Aktuális

Ferenc pápa a velencei börtönben

Börtönélményeiről vallott Ferenc pápa

A velencei börtönben tapasztalt benyomásait osztotta meg az egyházfő.
Ferenc pápa

Ferenc pápa vasárnap Velencébe érkezett, első útja a velencei börtönbe vezetett, ahol megtekintett egy kiállítást a Velencei Biennálé keretében. A pápa 2013-as megválasztása óta most járt először Velencében. A Vatikán kiállítását, a “Szememmel” című tárlatot a Giudecca női börtönben rendezték be, ahova a pápa helikopterrel érkezett.

A börtön kemény valóság, és az olyan problémák, mint a túlzsúfoltság, a létesítmények és erőforrások hiánya, valamint az erőszakos epizódok sok szenvedést okoznak. De az erkölcsi és anyagi újjászületés helyévé is válhat” – idézte az MTI az egyházfőt. “Ne felejtsük el, hogy mindannyiunknak vannak hibái, amelyeket meg kell bocsátani, és sebeink, amelyeket be kell gyógyítani” – hangsúlyozta.

A szokatlan döntés, hogy a Szentszék pavilonját a börtönben helyezték el, rávilágít Ferenc pápa ismételt felhívására, hogy a társadalom fogjon össze a szegények és elhanyagoltak, köztük a börtönlakók érdekében.

Ez volt a pápa első, Rómán túli útja a tavaly szeptemberi rövid franciaországi látogatása óta. Decemberben az Egyesült Arab Emírségekben egy éghajlat-változási konferencián kellett volna részt vennie, de nem sokkal előtte betegség miatt visszalépett. Márciusban váratlanul nem vett részt a nagypénteki körmeneten egészsége megőrzése érdekében.

A katolikus egyházfő vasárnap a börtönből való távozása után velencei fiatalokkal beszélgetett, majd a Szent Márk-bazilikába ment. A misére mintegy tízezer embert vártak.

A velencei út az első a pápa következő 3 hónapra tervezett 4 olaszországi útja közül. A tervek szerint májusban Veronába, júliusban pedig Triesztbe látogat, és várhatóan részt vesz a 7 legfejlettebb ipari országot tömörítő országcsoport, a G7 vezetőinek júniusi csúcstalálkozóján is Bariban. Szeptemberben a pápasága leghosszabb külföldi útjára indul: Indonéziába, Pápua Új-Guineába, Kelet-Timorba és Szingapúrba utazik.

Kiemelt fotó: Simone Padovani/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top