A kétszeres Eb-győztes Galambos Péter a negyedik lett a szegedi evezős Európa-bajnokságon

2024. április 28. – 12:34

Másolás

Vágólapra másolva

Negyedik lett a könnyűsúlyú egyárban a szegedi evezős Európa-Bajnokságon Galambos Péter, írja az MTI.

A kétszeres Európa-bajnok evezős már az 500. métertől a negyedik volt az A döntőben, végül ott is végzett. A versenyszámot az olasz Niels Torre nyerte, második a belga Marlon Colpaert lett, harmadik pedig a francia Baptiste Savaete.

Korábban női kétpárban a Preil Vivien, Zsiros Janka páros a nyolcadik, a férfi négyeseknél a Kerekes Krisztián, Csizmadia Ádám, Szentpáli Gergő, Szentpáli Balázs egység a kilencedik, a ketteseknél a Juhász Adrián, Simon Béla duó 14., míg az egypárevezősöknél Bácskai Máté a 17. helyen zárt.

Szombaton a könnyűsúlyú ketteseknél a Szabó Bence, Furkó Kálmán páros második volt, ezzel megszerezte a magyarok első – és mint később kiderült, egyetlen – érmét, míg könnyűsúlyban, a női kétpárban Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter, a férfiaknál Kertész Keve és Szigeti Ferenc a hetedik helyen végzett. A négypárevezősöknél a Gerei Tamás, Koncsik Dominik, Ács Kristóf, Ujhelyi Mihály négyes a tizedik lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!