Létrehozva: 2024.04.28.

Két halálos áldozat Alsónémediben: hídról zuhant csatornába a lovaskocsi

A lovaskocsi a vízbe eső lovakra zuhant, őket már nem lehetett megmenteni. Az egyik ember kiúszott a partra, míg a másikukat a horgászok húzták ki a vízből.

A meghökkentő baleset a tegnapi nap (április 27.) délutánján történt a Pest vármegyei Alsónémediben. Információink szerint egy lovaskocsi éppen a Duna-Tisza csatorna felett átívelő hídon haladt volna át, amikor - eddig nem tudni pontosan, hogyan - áttörte a korlátot, és egyenesen a több méteres mélységbe zuhant.

A lovaskocsi egyenesen az azt húzó lovakra zuhant. Esélyük sem volt, mindketten megfulladtak   Fotó: Ripost

A Ripost úgy tudja, hogy a kocsi a folyóba zuhanó két lóra esett rá, nekik esélyük sem volt a túlélésre: mind a ketten a vízbe fulladtak. A fogatot hajtó férfi és a mellette ülő utas is a vízbe estek, azonban ők csodával határos módon túlélték a zuhanást, méghozzá minimális sérüléssel: egyikük az esés után önerőből úszott a partra, míg másikukat - vélhetően magát, a hajtót - a közelben álló, döbbent horgászok emelték ki a vízből.

A lovak és a szétroncsolódott szekér a vízben ragadtak, azokat csak az esti órák folyamán, a helyszínre riasztott kutató-mentők és búvárok tudták a felszínre emelni.

A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítása riasztotta búvárainkat a helyszínre, ahol egy baleset következtében egy lovaskocsi hajtott a Duna-Tisza-csatornába

 - közölte a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat.

A lovaskocsi, a két ló, a hajtó és az utasa több métert zuhantak, a lovak testét búvároknak kellett kiemelniük a vízből   Fotó: Ripost

Hozzátették, hogy a tűzoltókkal közösen hozták ki a vízből a szörnyű sorsú lovak tetemét.

Búvártechnikával, valamint a tűzoltókkal közösen, csörlő segítségével hajtottuk végre a lovak és a kocsi kiemelését

 - fűzték hozzá. 

Bár a baleset körülményei még tisztázatlanok, a Ripost úgy értesült, hogy a lovaskocsi hajtójánál felmerült az ittasság gyanúja. Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, válaszuk esetén cikkünket frissítjük. 

 

 

origo.hu

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel

origo.hu

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

metropol.hu

Harry herceg elsírta magát III. Károly legújabb döntése miatt

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Döbbenet! Ennyi sört ivott meg egyetlen magyar 2023-ban, idén pedig itt az Eb!

INSIDER

"Néha zavaró szagok jöttek ki a lakásból" - megszólaltak a szomszédok az egymás után kétszer kigyulladt csepeli lakás áldozatáról

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat