Kórházba került Harvey Weinstein volt hollywoodi producer szombaton New Yorkba való visszatérésekor, miután a városi fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte a nemi erőszak és szexuális erőszak miatt 2020-ban hozott ítéletét.
A bírósági döntés felháborodást váltott ki a MeToo mozgalomban annak ellenére, hogy Harvey Weinstein továbbra is börtönben van egy nemi erőszakért kiszabott, Kaliforniában hozott ítélet miatt.
"A New York-i büntetés-végrehajtási hivatal megállapította, hogy Weinstein azonnali orvosi ellátásra szorul" - közölte ügyvédje, Arthur L. Aidala az AFP francia hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Hozzátette: "több vizsgálatot végeznek Harvey-n, és megfigyelés alatt tartják".
Csütörtökön New York állam fellebbviteli bíróságának tanácsa 4-3 arányban új tárgyalást rendelt el, mert úgy találta, hogy az eredeti bírósági eljárásban olyan tanút is meghallgattak, akinek a vádlott elleni vallomása nem kapcsolódott az ott szóban forgó ügyhöz.
A 72 éves Harvey Weinsteint egy New York-i bíróság 2020-ban bűnösnek találta abban, hogy 2013-ban megerőszakolta és szexuálisan bántalmazta Jessica Mann egykori színésznőt, 2006-ban pedig szexuálisan zaklatta Mimi Haleyi egykori produkciós asszisztenst. A férfit 23 év börtönbüntetésre ítélték.
A MeToo mozgalmat 2017-ben a leköszönt producer viselkedéséről szóló leleplezések indították el, akinek a múltban óriási befolyása volt a filmiparra, Hollywoodra. Azóta több tucatnyi nő, köztük Angelina Jolie és Gwyneth Paltrow színésznő vádolta meg Harvey Weinsteint zaklatással, szexuális erőszakkal vagy nemi erőszakkal. Sok esetben azonban már elévült a vád.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most közölte a rendőrség: elszabadult a pokol a magyar határon Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán.
- Rendkívüli hír, megszólalt Fico merénylője: ezért próbálta megölni a szlovák miniszterelnököt Nem értett egyet a kormány politikájával, ezért lőhetett rá Robert Fico szlovák miniszterelnökre a 71 éves feltételezett elkövető, Juraj Cintula.
- Befejeződött a műtét: Ilyen állapotban van most a meglőtt Robert Fico Befejeződött Robert Fico szlovák miniszterelnök műtétje, aki ellen szerdán merényletet követtek el Nyitrabányán (Handlováe) - jelentette a szlovák média késő este.
- Összecsap Biden és Trump: kamerák előtt fog vitatkozni a két elnökjelölt Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.