troli

Az első vidéki trolibuszjárat indulásának évfordulóját köszöntik Szegeden

2024.04.28.

A 45. évfordulót nosztalgiajáratokkal, az alkalomra készült emlékjeggyel és virtuális kiállítással köszöntik hétfőn - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) vasárnap az MTI-t.

Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. Az 5-ös troli a tíz évvel korábban megszüntetett 5-ös villamos nyomvonalán haladt. A kilenc ZIU-9-es típusú szovjet gyártmányú jármű kezdetben a Bartók tér és a Gyermekkórház között közlekedett, csúcsidőben 5, azon kívül pedig 10 percenként.

Ezt követően öt év alatt épült ki a szegedi trolihálózat: az 5-6-7-8-9-es vonal. A következő nagyobb hálózatbővítés 2010 és 2013 között történt, ekkor hosszabbították meg a 8-as vonalat és alakították ki a város legtöbb utast szállító autóbuszvonala helyett a 10-es trolibuszvonalat és indult - akkor még a 9-es trolibusz elágazó járataként - a 19-es troli.

Az évforduló alkalmából hétfőn 10 óra után a 9-153-as pályaszámú ZiU-9 típusú nosztalgiajármű indul el az Újszeged Gyermekkórház megállóhelyről. A nosztalgiajáraton érvényesíthető a Troli45 emlékjegy. Az utasokat szállító jármű 10.45-kor érkezik az 1979-es átadó helyszínére, a Széchenyi térre, ahol a városháza mellett a korabeli ünnepséghez hasonlóan újra átszakít egy szalagot.

A jubileum alkalmából az 5-ös és a 6-os trolibuszvonalon nosztalgiajárművek szállítják majd az utasokat, minden fordulóban más járműtípus közlekedik.

Az SZKT honlapján az évfordulóra virtuális kiállítás nyílt a szegedi trolibusz-közlekedés fejlődésének lépéséről. A tárlat bemutatja a Szegeden közlekedő korabeli és mai járművek típusait, és mindegyikről egy-egy korábbi vagy jelenlegi SZKT-dolgozó osztja meg emlékeit.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....