Sztárok

Nagy a baj, aggódik a palota: Károly sokkal rosszabb állapotban lehet, mint azt korábban hittük

Bár a király a friss fotók alapján rákbetegségéhez képest látszólag nagyszerűen érzi magát, a palota forrásai szerint épp ennek az ellenkezője igaz a 75 éves uralkodóra.

Folynak az előkészületek a halálára?

A Buckingham-palota február elején jelentette be, hogy III. Károly brit uralkodónál rákot diagnosztizáltak, ám azt nem fedték fel, hogy pontosan milyen daganatról van szó. Azóta a királyt folyamatosan orvosok hada gyógyítja és figyeli, a friss hírek szerint pedig Károly egyre jobban érzi magát, így az uralkodó a kemoterápiás kezelése mellett visszatérhet királyi kötelezettségei egy részéhez. Igen ám, de a palota informátorai szerint Károly mégsincs annyira jó állapotban, mint azt állítják, sőt mi több, már esetleges haláláról is tanácskoznak a hozzá közel állók, valamint azok, akiknek az a dolga, hogy felkészüljenek a tragédiára, amit senki sem kíván az alig egy éve megkoronázott királynak. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Egy királyi tudósító úgy véli, hogy az uralkodó egészségügyi problémái sokkal komolyabbak, mint az eredetileg hitték, és mint amit a palota kommunikál az emberek felé.
Kattints a további képekért!

Nem titok, hogy Katalin és Károly között különösen szoros kapcsolat és kötelék van, azt azonban csak kevesen tudják, hogy Katalin több alkalommal is segített apósának, hogy az uralkodó megközelíthetőbbnek, elérhetőbbnek tűnjön.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!
Lifestyle
A Kos egy nagy lehetőség előtt áll. Heti horoszkóp. III.21. - IV.20. Kos Ezen a héten lehetőséget kapsz arra, hogy meghozz egy régóta halogatott döntést. A csillagok segítenek abban, hogy...
Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.