Taylor Swift európai "Eras Tour" koncertjeinek jegyei jelentősen olcsóbbak az amerikai jegyeknél, még akkor is, ha a repjegyek és a szállások árát is beleszámoljuk.
Franciaország "kész megnyitni a vitát" a nukleáris fegyvereket is magában foglaló európai védelmi politikáról - mondta Emmanuel Macron francia elnök az Ebra cégcsoport kelet-franciaországi regionális lapjainak adott, szombaton megjelent interjúban.
"Szeretném elindítani ezt a vitát a rakétaelhárító védelemről, a nagy hatótávolságú képességekről és a nukleáris fegyverekről azoknak az államoknak az esetében, amelyek rendelkeznek ilyenekkel, vagy amelyeknek a területére telepítettek amerikai atomfegyvereket. Tegyünk ki mindent az asztalra, és nézzük meg, mi nyújt számunka valódi védelmet, hiteles módon" - fejtette ki a francia államfő az interjúban, amelyet pénteken rögzítettek strasbourgi látogatásán.
Kijelentette: Franciaország meg fogja őrizni "sajátosságát, de készen áll arra is, hogy jobban hozzájáruljon Európa védelméhez". Macron szerint beszélni kell egy európai rakétapajzs lehetőségéről is, de biztosítani kell azt, hogy az minden típusú rakéta elhárítására alkalmas, és elrettent az atomfegyverek bevetésétől.
"A hitelességhez szükség van nagy hatótávolságú rakétákra, amelyek elrettentik az oroszokat. A nukleáris fegyverekkel kapcsolatban pedig Franciaországnak az a doktrínája, hogy akkor lehet azokat bevetni, ha létfontosságú érdekeinket fenyegetik" - tette hozzá.
A Brexit óta Franciaország az egyetlen atomhatalom az Európai Unióban. Emmanuel Macron csütörtökön a párizsi Sorbonne egyetemen tartott beszédében olyan "erős Európa" mellett érvelt, amely "tiszteletet parancsol", "szavatolja a biztonságát", és visszaszerzi "stratégiai autonómiáját".
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek
- Nagy verseny volt az Év Hídja címért
- Két órán keresztül hallgatták ki Fico merénylőjének a feleséget
- Nem áll le a hulladékszállítás pünkösdkor sem
- Kegyetlen gyilkost fogtak el a rendőrök