Titkosított szerződést kötött a Pintér Sándor vezette tárca a bicskei áldozatokkal a kártérítésről, a minisztérium azonban mégis nyilvánosságra hozta azt.
Még a Blikk írta meg pénteken, hogy a Belügyminisztériumtól összesen 154 millió forint kártérítést kaptak a bicskei áldozatok, ezt a tárca közölte a lappal. Az áldozatok 2020 februárjában hozták nyilvánosságra, hogy több olyan intézmény ellen is kártérítési pert indítottak, amelyek felelősök lehetnek azért, mert az otthonban élő gyerekeket zaklatták a nevelők.
Hiába volt titkos a megegyezés a bicskei áldozatokkal, a Belügyminisztériumot ez nem érdekelte Fotó: Facebook
Pop Mert 2020-ban egyezett meg az állammal, így peren kívül több tízmilliós összeget kapott kártérítésként. Csakhogy Pop, az egyik bicskei áldozat az RTL-nek azt mondta, a megegyezés titkos volt, most mégis nyilvánosságra hozta azt a Belügyminisztérium.
Pop Mert azt is elárulta, hogy kezdetben fizetni sem akartak nekik. Miután 2019-ben a bicskei igazgatót jogerősen elítélték, kártérítési kérelmet adtak be a fővároshoz, az EMMI-hez, illetve a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz is. Mindenhol elutasították őket azzal az indokkal, hogy nem tartoznak kártérítési felelősséggel. Ez után döntöttek úgy az áldozatok, hogy pert indítanak, ekkor ajánlotta fel nekik a főigazgatóság a peren kívüli egyezséget.
A megegyezés alapfeltételéül a titoktartást szabta az állam, éppen ezért lepődött meg Pop Mert, hogy a 2020-as megállapodást most nyilvánosságra hozta a Belügyminisztérium. Azt mondja, a szerződés részletei, de maga a szerződés is titkos volt, és a minisztériumot is ugyanaz a kötbér megfizetésére lehet kötelezni, mint fordított esetben a kártérítést kapó áldozatokat is.
Az RTL megkereste a tárcát. A belügy azt válaszolta a csatornának, hogy a megállapodások nem sérültek azzal, hogy a minisztérium a kifizetett kártérítésekről tájékoztatást adott.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
honnan tudjátok, hogy nem volt benne, hogy a minisztérium nyilvánosságra hozhatja
Ja! Banya az anyád meg a nejed.
Új hozzászólás