A Kreml „nem tartja túl színvonalasnak” a jelentést, ami szerint nem Putyin adott parancsot Navalnij kiiktatására

2024. április 28. – 10:35

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország elutasította azt a Wall Street Journalban megjelent jelentést, ami azt taglalja, hogy nem Vlagyimir Putyintól érkezett a parancs Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megölésére, írja a Daily Beast.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője április 27-én az orosz állami médiának arról beszélt, hogy látta a WSJ-jelentését, ami titkos, amerikai hírszerzőktől származó információkra hivatkozik. Peszkov szerint „nem lett valami színvonalas munka”, és csupán „üres érvelések” vannak benne. Az amerikai jelentést a Kreml mellett megkérdőjelezik az elhunyt Navalnij támogatói is. Leonyid Volkov szerint nevetséges az az elképzelés, hogy Putyin nem vett részt Navalnij meggyilkolásában.

A WSJ-jelentése szerint Putyin nem vett részt közvetlenül a halál időpontjának megtervezésében. Azt azonban nem állítja, hogy Putyin ne lenne felelős a történtekért, hisz ő küldte az ellenzéki politikust Oroszország egyik legszigorúbban őrzött börtönébe, az északi sarkkör közelébe. Alekszej Navalnij 47 éves volt, amikor egy februári séta közben rosszul lett, majd meghalt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!