Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Veleszületett szupererő” – Pogačarra nem csak mondjuk, hogy UFO, tényleg az!

Kálmán Laci

Frissítve 28/04/2024 - 12:32 GMT+2

Tadej Pogačar még magához mérten is űrüzemódban indította a szezonját: tíz versenynap áll a neve mellett, és hat győzelem. Mind a négy versenyén dobogóra állhatott, a Strade Bianchét, a Katalán kört és a Liège–Bastogne–Liège-t meg is nyerte. Nagyot vállalt az idén a Giro-Tour-duplával, az alábbiakban ki is derül, miért éppen ő az, akinek összejöhet a történelmi siker.

Tadej Pogacar

Fotó: Getty Images

Ez az UAE Team, nem a Pogi Team.
Ezt mondja Joxean Fernandez Matxin csapatfőnök, ami tulajdonképpen az UAE mottója is. Mivel azonban egy olyan csapatról beszélünk, amelyben ott teker a sportág egyik legnagyobb zsenije, Tadej Pogačar, a főnök rögtön az elején siet tisztázni, hogyan is érti a fenti mondatot.
„Úgy értem, hogy ő a világ legjobb kerékpárosa, és mi vagyunk az elsők, akik ezt ki is mondjuk, védjük őt, és persze büszkék vagyunk rá. Ugyanakkor legyen szó bármelyik kerékpárosról vagy a segítőszemélyzet bármely tagjáról, mi azt próbáljuk hangsúlyozni, hogy mindenki egyformán számít, tehát senki sem fontosabb, mint a többiek. Egymást segítjük, egymásért dolgozunk.”
„Például nem kérdezzük meg Tadejtől sem, hogy mit szeretne, melyik masszőr gyúrja őt át egy adott verseny után. És ez számára is teljesen rendben van. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nincs Pogi Team, csak UAE Team van.”
Ez a hozzáállás persze nem zárja ki a csapat azon törekvését, hogy a lehető legtökéletesebben akarjanak felkészülni a soron következő versenyekre, így például a hamarosan kezdődő Giróra is. Hihetetlenül pontos tervezés, alaposan átgondolt stratégia, végtelen profizmus jellemzi őket.
És hogy mindez mikor kezdődött? Matxin szerint egészen 2018-2019 teléig kell visszamenni az időben, ekkor érkezett a csapathoz Pogačar és Jasper Philipsen.
„Azonnal látszott, hogy ők bajnok kaliberek, úgyhogy nem kezelhettük őket úgy, ahogy a fiatal versenyzőket általában szoktuk. Tadejt például elvittük olyan versenyekre, mint az Algarve meg a Kaliforniai kör, és ő ezeket meg is nyerte. A Baszk kört csak azért nem, mert ott Dan Martint kellett segítenie.”
picture

Tadej Pogačar bombaformában van

Fotó: AFP

2019-ben ráadásul bemutatkozott az első Grand Tourján is, a Vueltán, ahová tapasztalatokat gyűjteni küldték, ő azonban rögtön a dobogón zárt.
„Előtte azt mondta nekem, hogy ha két hét után fáradt lesz, akkor kiszáll. Ekkor én leültettem, és elmagyaráztam neki, hogy mi bajnokként tekintünk rá, úgyhogy nem akarjuk, hogy eleve úgy menjen neki egy versenynek, hogy a feladáson gondolkodik. Azt mondtam neki, hogy ha elfárad, akkor menjen rá két-három szakaszra, a többit engedje el, de menjen végig.”
"Aztán 2020-ban az lehetett volna a következő lépés, hogy megint elvisszük a Vueltára, esetleg a Giróra, de mi emeltük a tétet, és azonnal a Tourra küldtük."
Pogačar is örült az ambiciózus hozzáállásnak, bár a csapat céljait nem feltétlenül gondolta reálisnak.
„Emlékszem, amikor öt évvel ezelőtt a csapathoz kerültem, ültünk egy szálloda konferenciatermében, és a főnökök azt mondták, hogy ’A legjobb csapat akarunk lenni’” – nyilatkozta tavaly ősszel. „Akkoriban úgy gondoltam, hogy ez lehetetlen. De ők hittek ebben. Ezért dolgoztunk, és elég hamar el is értük. Én pedig láthattam a fejlődést évről-évre.”
Annak érdekében, hogy menetközben ne legyen belőlük Pogi Team, Matxinék figyeltek arra, hogy a segítő személyzet tagjai vetésforgószerűen dolgozzanak a versenyzőkkel. Senkinek ne legyen saját szerelője, masszőrje és így tovább. Persze ez csak úgy működhetett, és működhet a mai napig, hogy maga Pogačar is támogatja. Ő határozottan ellenez bármiféle különleges bánásmódot vele szemben.
„Alig változott valamit, amióta a csapathoz került. Csak annyit, amennyit egy 20 éves srác egyébként is változik az évek során” – mondta a segítő Joseba Elguezabal.
Ugyanaz a srác, aki volt. Aki szereti a vicceket, szeret kajálni és kerékpározni. Aki végtelenül barátságos, és mindenkire mosolyog. Ő a legjobb akkor is, ha kerékpározásról van szó, és akkor is, ha civilben van.
„Nincs különbség abban, ahogy vele bánnak, és ahogy a többiekkel. Egy hajóban evezünk, ugyanúgy állnak mind a 30 versenyzőhöz.”
picture

Tadej Pogacar

Fotó: Getty Images

Matxin pedig arra hozott példát, hogy hogyan dől el, hogy például melyik szerelő fog Pogačarral dolgozni.
„A dolog elég gyakran logisztika kérdése. Nem hurcoljuk például Tadej kerékpárját ide-oda, hanem az a szerelő dolgozik vele, aki hét kilométerre lakik tőle.”
Hasonlóképp dőlt el, hogy Andrej Hauptmann lett Pogačar sportigazgatója.
„Andrej például részben azért került a csapathoz, mert Tadej és Jan Polanc nálunk tekertek.”
2023 végén változások történtek az orvosi teamben, mivel azonban egyik versenyző sem részesült extra bánásmódban, ez semmilyen fennakadást nem okozott. Iñigo San Millan szerepe egyéb elfoglaltsági miatt csökkent, és Javier Sola lett Pogačar elsőszámú orvosa.
„Annyi történt, hogy Matxin felhívott. Kaptam egy listát a kerékpárosokról, akikkel dolgozni fogok, és Tadej rajta volt. Nyilván nagyobb felelősség, de egyébként is igyekszem a lehető legjobban végezni a munkám. Szerencsére vagyunk öten, és segítjük egymást, ami mindenkinek megnyugtató.”
„Persze, amit Tadej a kerékpáron művel, az elképesztő. Hihetetlen az a veleszületett erő, ami benne van. Ami lenyűgöz, hogy mennyire gyorsan eléri a topformát. A számai elképesztőek, és amikor már négy hete edz, látod, hogy sokkal gyorsabban fejlődik, mint a többiek.”
Sola szerint a genetikának köszönhető, hogy az edzésekből jóval többet profitál, mint a többiek.
"Mintha valamilyen szupererővel született volna. Sokkal jobban magába szív mindent, mint a többiek. De a legnagyobb erénye akkor is az, hogy borzasztóan élvezi azt, amit csinál. Legyen szó edzésről vagy versenyről."
Amit Elguezabal hitetlenkedve néz, az Pogačar izomzata. Szavakat is alig talál rá.
Egy hegyimenő, egy sprinter, egy klasszikus- és egy összetett menő izomcsoportjai jól láthatóan különböznek egymástól. De Tadej egészen kivételes, még akkor is a saját ligájában játszik, amikor masszázsra kerül a sor. És ezt nem csak én mondom. A többi masszőr is észrevette, egészen hihetetlen.
picture

Tadej Pogacar

Fotó: Getty Images

„A regenerálódó képessége is különleges. A Vallter után én masszíroztam a Katalán körön. Itt volt az, ahol támadott az esőben, sokat ment szólóban elöl. De nagyjából egy perc után már úgy viselkedett a masszázsasztalon, mintha mi sem történt volna. Döbbenetes, tényleg.”
És akkor essék szó a táplálkozásról is. Nem lesz meglepő, de Tadej ezen a téren is különleges.
„Szinte az összes versenyzőnek megvan a maga heppje” – mondja Gorka Prieto, a csapat táplálkozási szakembere. „Hogy csak ezt eszi, vagy csak azt, de amazt tuti nem. Őket semmiről sem lehet meggyőzni. Tadej azonban teljesen más. Odaadom neki, amit meg kell ennie, és ő megeszi. Persze van néhány szósz, amit különösen szeret a tésztán, de hogy panaszkodjon valami miatt? Szó sincs róla.”
Persze nem mindegy a bevitt étel mennyisége sem, főleg a szénhidrát tekintetében. Számít, hogy egy olyan szakasz jön, amikor egész nap megbújik a mezőnyben, vagy egy olyan, amikor szóló szökést tervez.
„De ő rettentő intelligens. Pontosan tudja, hogy ha várhatóan sokat lesz majd egyedül elöl, akkor mennyire sokat kell ennie.”
„Persze azért emlékeztetni kell őt is, ahogy minden versenyzőt, hogy egyen, egyen és egyen. Mondjuk a sportigazgatóknak, hogy figyelmeztessék, hogy enni kell. Plusz van a kerékpáron matrica is, ami felhívja a figyelmét az evésre. Igaz, még így is előfordulnak hibák, mint 2022-ben a Col du Granonon, ahol eléhezett, de ezekből tanulni kell.”
A versenyzők és a segítők között a közös célért való küzdelem során legtöbbször kialakul egyfajta érzelmi kötelék. Pogačarék esetében azonban ez a kötelék valószínűleg a fentebb említett okok miatt még szorosabb.
Tadej például a masszázsasztalon szívesen beszélget zenéről. Ő a rapet szereti, Elguezabal meg inkább a reggae-t. De vannak rögtönzött nyelvórák is, illetve a hobbik is szóba kerülnek, konkrétan, hogy Tadej odavan a kocsikért, a masszőre meg a lovakért.
Amikor Elguezabal nemrég vett egy angol telivért, Pogačar meglátogatta őt az otthonában. És hogy mi a ló neve? Természetesen Pogi. Mégis mi más lehetne?!
picture

Tadej Pogacar

Fotó: Getty Images

A kétszeres Tour-győztes komoly fába vágta a fejszéjét idén. Megpróbálkozik a történelmi Giro-Tour-duplával. Annak, hogy miért pont az idén, több oka is van.
„Az első, hogy a Giro kevésbé kemény az idén” – mondja Matxin. „11 kilométerrel kevesebb mászás van, mint tavaly. Ennyivel kevesebb fizikális és mentális fáradtság. De az még fontosabb érv volt, hogy az idén pontosan öt hét van a két verseny között. Ennek megfelelően nem is versenyzett sokat az idén, tíz versenynap van a lábában. A Giro után egy hetet otthon tölt majd, aztán a Tour előtt még elmegy magaslati edzőtáborba.”
„Korábban akartunk már egy Tour-Vuelta-duplát, de abban az évben, amikorra ezt terveztük, fáradt volt a Tour után."
Most azonban 25 évesen pont elég erős a Giro-Tourhoz. Úgyhogy ez a megfelelő pillanat.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés