Tejföl, túró, camembert sajt és mosogatószer is összement úgy, hogy az árak nem változtak

2024. április 28. – 09:42

Másolás

Vágólapra másolva

A mosogatószer, az édességek, a tejföl, a túró, a kefir és camembert sajt is kisebb lett néhány márkánál, miközben az árak nem változtak, írja a Portfolio.

A legalább 1 milliárd forintnyi árbevételt elérő üzleteknek január elejétől kell jelezniük, ha egy termékből kisebb kiszerelést kezdenek el árulni. Ezzel a zsugorinflációt akarják letörni, ami annyit tesz, hogy miközben egy üveg kólában egy liter helyett már csak 0,75 van, az ára változatlan marad.

A Nébih adatbázisában tételenként böngészhető, hogy melyik terméknek mennyivel csökkent a kiszerelése.

Áprilisban például drágább lett mosogatni: a mosogatógélek 14-15 százalékkal mentek össze, a mosogatótablettákból pedig 4-7 százalékkal lett kevesebb a csomagban.

Összementek a Tihany camembert sajtjai is, 4 százalékkal. A Milli csökkentett a leginkább: a kaukázusi kefir 11 százalékkal, a túródesszert pedig 40 százalékkal lett kisebb.

Eltűnt 30 grammnyi az Alföldi tej márkájú a 20 százalékos magyar tejfölből, de az 1 literes Alpro mandulaitalból is 750 milligramm maradt.

A zsugorinfláció egy valós jelenség, amivel világszerte találkozhatnak, és ami miatt jogosan zsörtölődhetnek a vásárlók. Az viszont kérdéses, hogy a kormány elejét tudja-e venni ennek a jelenségnek, ahogy az is, hogy a KSH által mért élelmiszer-inflációt mennyire lehetne ezzel egyáltalán visszaszorítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!