Hideg zuhanyként érte a nézőket Enikő és Peti döntése a Házasság első látásra fináléjában
Senki sem számított erre.
A Házasság első látásra befejeződött, így minden házaspárnak meg kellett hoznia a végső döntését azzal kapcsolatban, hogy egyedül vagy közösen folytatják az útjukat. Petra és Andris idő előtt különváltak, mert nem bírták tovább egymás mellett, Gyöngyi és Csabi könnyezve borultak egymás nyakába, miután felolvasták a leveleiket, és kiderült, hogy egy pár maradnak. Nelli és János pedig örökre elbúcsúztak egymástól, mivel előbbi úgy érezte, nem tudta megélni a párja mellett a nőies, gyengéd, bújós énjét.
A csütörtöki adásból arra is fény derült, hogy bár Enci a viszályok után sokáig őrlődött azon, hogy a szívére vagy az eszére hallgasson, végül Peti mellett tette le a voksát.
— Nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt valakit ennyire közel fogok engedni magamhoz. Történtek olyan dolgok a házasságunk alatt, amik mellett nem tudok elmenni szó nélkül: sokszor éreztem magam egyedül, sokszor nem éreztem magam elégnek, és sokszor mi sem tudtunk közös nevezőre jutni. Ezek a dolgok generáltak köztünk olyan problémákat, amik azt mutatták, lehet mégsem vagyunk egymás számára megfelelő partnerek... - kezdte az érvelését, majd így folytatta:
— Magamra maradtam a legnehezebb helyzetben, mikor a legnagyobb szükségem volt rád. Hibáztam, és vállalom a felelősséget, de úgy gondolom, hogy nem történt akkora probléma, amit mi ketten ne tudtunk volna megoldani.
Ezeket olvastad már?
KI hitte volna: ezt tette Koós János első felesége!
Jön a baba Kulkáéknál: "János nagyon izgatott, és már alig várja"
Élő adásban jött a bejelentés Korda Györgytől és Balázs Kláritól, amire senki nem volt felkészülve
Tóth Gabiék, Kucsera Gáborék és Peller Annáék után már ők is? Itt az újabb sztárválás
Közölték a szomorú hírt Károly királyról: sokan összetörtek, sokan nem hiszik el, hogy ez igaz
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?