A Zilog bejelentette, hogy 2024. június 14-től nem gyártják tovább a Z80-as processzort. Az 1976-os gyártásától kezdődően a számítástechnika hőskorának legterjedtebb mikroprocesszorának napjai tehát meg vannak számlálva, ezzel pedig egy korszak véget ér.

Ez talán az egyszerű olvasónak elsőre nem mond sokat, csakhogy számos népszerű technológiai vívmány kötődik az alkatrész nevéhez, kezdve az olyan játékkonzolokkal, mint a Sega Master System, a Nintendo Gameboy, de ez hajtotta azokat a játéktermi gépeket is, amiken a Pac-Man futott.

Sőt, népszerű szintetizátorokat is a Z80-as processzor hajtott, melyeket Giorgio Moroder, Michael Jackson, vagy épp a Depeche Mode, Gary Numan és Jean-Michel Jarre használt a zenéiben.

Használták ugyanakkor a hadiiparban és az űrtechnológiában is, de még autókba is beépítették – írja az Index.

A legszélesebb körben a Sinclair ZX81, a ZX Spectrum, valamint a Commodore 128 számítógépekben terjedt el. Magyarországon iskolai számítógépekben fordult el az 1980-as évek elejétől kezdve a svéd ABC 80-asokban, sőt, nálunk is gyártottak gépeket vele, a Primót, melyből a SZTAKI és az Elektromodul által alapított Microkey Kutatási Fejlesztési Termelési Társulat 7000 darabot futtatott le a szalagról.

processzoron mérnökök és informatikusok generációi nőttek fel, elterjedtségének és ismertségének köszönhetően még a későbbi évtizedekben és ipari mérlegekbe és gépek mikrovezérlőibe szerelték és lényegében mindenbe, amihez csak stabil működésre volt szükség, csekély számítási teljesítmény mellett.

Gigászi veszteség az Intelnél, hanyatt estek tőle a befektetők

Nő a feszültség a nagy múltú chipgyártó részvényesei és a cégvezetés között – ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.