Fotó: MTI/Kiss Gábor
Winkler Gyula EP-képviselõ, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-listáját vezetõ politikus beszédet mond a szövetség Fehér megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényén az erdélyi Torockószentgyörgyön 2024. április 27-én.
Hirdetés

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-listáját vezető politikus a szövetség Fehér megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényén vett részt a torockói községnapok keretében.

A Hunyad megyei politikus a rendezvényen arról beszélt: a szövetség a szórványban is azért dolgozik, hogy legyen magyar jövő, és ez a munka most a megmérettetés szakaszába érkezett.

Fel kell mutatnunk közösségünk erejét, hogy megőrizzük a hangunkat és közösségünket Európában, az Európai Parlamentben, és az erőnket az önkormányzatokban, a szórványokban is, ahol ez lehetséges – mondta.

Korábban írtuk

Winkler Gyula az MTI-nek a rendezvény után elmondta: „a helyi képviselet akkor teljes, ha országos és európai képviselettel párosul”; egy háromlábú székhez hasonlítva az önkormányzati, parlamenti és EP-képviseletet.

Aláhúzta: változásban van Európa, Románia és Erdély is, és a romániai magyarságnak nyernie kell ezen.

„Nyertese kell legyünk a gazdasági változásoknak, de ki kell állnunk az értékeinkért, (…) nem fognak mások képviselni bennünket, ha a mi erdélyi magyar képviselőink nincsenek ott az EP-ben”

– mondta.

Winkler Gyula arra kérte a torockói és torockószentgyörgyi, Fehér megyei magyarokat, hogy június 9-én erősítsék meg a magyar összefogást.

„Ez tulajdonképpen Kárpát-medencei magyar összefogás és az európai őshonos kisebbségek összefogása, amelyet az RMDSZ és a Kárpát-medencei magyarság kezdeményezett” – mutatott rá.

Hangsúlyozta:

el kell érni, hogy az unió elismerje az őshonos kisebbségek jogait, legyen keretszabályozás erre az EU-ban, hiszen több mint ötmillió emberről van szó, valamint nyújtson több támogatást az itteni közösségeknek.

Arra a felvetésre, hogy a román pártok támogatása nélkül mekkora esély van a magyar képviselet biztosítására a szórványmegyékben, rámutatott: a szórványban születő politikai döntések elsősorban a választások jellegével kapcsolatosak, mivel június 9-én összevont önkormányzati és EP-választások lesznek. Ebbe az RMDSZ-nek nem volt beleszólása, de le kellett vonni a konzekvenciákat – mondta.

Emlékeztetett: a 2020-as önkormányzati választásokon az RMDSZ Hunyad és Beszterce-Naszód megyében román pártokkal koalícióban indult, idén csupán Temesváron támogatja Dominic Fritz újrázni készülő polgármestert a tevékenységével elégedett magyar közösség.

„Most ezek a koalíciók nem kerültek napirendre, hiszen az összevont választások körülményei között a mi célunk a szórványban is az, hogy minél több RMDSZ-jelöltet állítsunk, minél több helyen legyen RMDSZ-lista, kíséreljük meg, hogy mit tudunk önerőből elérni az önkormányzati képviselet szempontjából” – mondta.

Hozzátette: ahol sikerül mozgósítani a közösséget, ott lehetséges a képviselet, de lesznek olyan helyek is, ahol a demográfiai arányok vagy a választásokon való magas jelenlét miatt nem lehetséges. De a sikeres mobilizáció az EP-választásokon segíteni fog – mutatott rá.

„Az EP-választásokon a küszöb öt százalék, ezt országosan el kell érni, ez azt jelenti, hogy mindenkire szükség van. (…) Ezáltal tudjuk csak a várható magas részvétel mellett megtartani az európai parlamenti képviseletet” – mondta.

Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke az EP-választásokra utalva arról beszélt: noha sokszor könnyebb új házat építeni, mint a régit megjavítani, a torockóiak nagyon jól tudják, mekkora értéke van a régi háznak.

„Így van ez az Európai Unióval is” – mondta, hozzátéve, hogy ennek nincs alternatívája az erdélyi magyarok számára. Ezért kell ragaszkodni ahhoz, hogy a változás az itteni magyarok értékei, értékrendje és érdekei szerint történjen, és nem szabad lemondani a jelenlegi két EP-képviselői helyről.

Ladányi Árpád megyei elnök közölte: az RMDSZ Fehér megyében Torockón és Kocsárdon megtartaná a polgármesteri, Nagyenyeden az alpolgármesteri széket, és növelné az önkormányzati képviselői számát.

Azt is megcélozza, hogy legyen magyar képviselője a megyei önkormányzatban, amihez minden korábbi választáson pár száz szavazat hiányzott. „Ebben az évben reménykedünk abban, hogy az a pár száz szavazat nem fog hiányozni, ott lesz, meglesz” – fogalmazott.