Mit tennél, ha egy aszteroida közeledne az otthonod felé?

2024. április 28. – 06:49

Másolás

Vágólapra másolva


Az After hetente jelentkező streamingajánlójában mindig a legfrissebben felkerült, vagy hamarosan felkerülő filmekről és sorozatokról írunk, amelyek elérhetőek Magyarországról is.

Az elátkozott: Robert Durst halálos élete 2. évad (The Jinx, HBO Max)

A Robert Durstről szóló true crime dokumentumsorozat egyedülálló utat járt be. A barátja meggyilkolása miatt 2021-ben elítélt Durst ellen konkrétan az első évad egyik felvételét is bizonyítékként használták fel. Ezen a kamerán kívüli, de bekapcsolt mikrofonnal rögzített felvételen Durst a vád szerint elismert több gyilkosságot, igaz, később kiderült, hogy az alkotók valamennyit vágtak azért Durst mondatain.

Durst 2022-ben börtönben halt meg, de az első évadot rendező Andrew Jarecki a köztes időben sem engedte el a sztorit, és leforgatta azt a történetet is, ami Durst letartóztatása és a sorozat első évadának premierje óta történt az ügyben. Börtönből indított telefonbeszélgetések és új tanúk kihallgatásába is bepillanthatunk az új, hatrészes évadban.

Apples Never Fall (SkyShowtime)

Liane Moriarty regényeiből ez már a harmadik sorozatadaptáció, a Hatalmas kis hazugságok meghatározó produkció lett, a Nine Perfect Strangers viszont szinte visszhang nélkül tűnt el a sorozatdömpingben.

Az Apples Never Fall nyilván inkább az előbbi babérjaira törne, és az alaptörténet alapján hasonló receptet is követ. A történet a látszólag tökéletes Delaney családra fókuszál, ahol a teniszakadémiájukat eladó házaspár, Stan (Sam Neill) és Joy (Annette Bening) a nyugodt, felnőtt gyerekeikkel (Alison Brie, Jake Lacy, Conor Merrigan-Turner, Essie Randles) közös nyugdíjas életre készül. Joy azonban egy ponton eltűnik, és a négy gyerek számára elég hamar világossá válik, hogy egész életükben csak egy kirakatházasságot láttak.

Mind idegenek vagyunk (All of Us Strangers, Disney+)

Andrew Haigh rendező két korábbi remek filmje (Hétvége, 45 év) ismét két ember kapcsolatának apró rezdüléseire koncentrál egy teljes filmen kersztüll, ezúttal még magához képest is még minimalistább környezetben.

A film főszereplőjét, a visszavonultan élő forgatókönyvírót (Andrew Scott) alsó szomszédja (Paul Mescal) rángatja ki a teljes elszigetelődésből, hogy aztán együtt ássanak egy gyerekkori trauma mélyére. Az Előző életekhez vagy a Volt egyszer egy nyárhoz hasonló, csendes, érzékeny film a Mind idegenek vagyunk.

O. J. és Nicole: Egy amerikai tragédia (O.J. & Nicole: An American Tragedy, HBO Max)

Április 11-én hetvenhat éves korában rákbetegségbenelhunyt O. J. Simpson. A kettős gyilkossággal megvádolt egykori sportoló szövevényes életútjának emlékére érdemes lehet elővenni a 2020-ban készült dokumentumfilmet, ami április 25-én került fel HBO Max-ra. Az Alex Emslie rendezte Egy amerikai tragédiában Tanya Brown, O. J. meggyilkolt exfeleségének nővére meséli el a hírhedt O.J. Simpson-ügyet.

Goodbye Earth (Netflix)

Iszaka Kotaro regénye alapján készült dél-koreai sci-fi sorozat azzal a gondolattal játszik el, hogy mi történne az emberiséggel, ha megtudnák, hogy 300 nap múlva becsapódik egy hatalmas aszteroida, ami kiirthatja a bolygó komplett lakosságát. A történet szerint az aszteroida pont a Koreai-félszigetbe csapódna bele, a sorozat pedig a becsapódás helyszínén élők szemszögéből mutatja be, hogyan szabadul el a pokol a régióban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!