Túl sok a turista, elegük lett a Kanári-szigetek lakóinak

2024. április 28. – 06:48

Másolás

Vágólapra másolva

A hét Kanári-sziget lakói és a turisták között egyre nagyobbak a feszültségek, a héten a túl sok turista ellen tüntettek. Tavaly több, mint 14 millió turista utazott a szigetekre, ahol alig 2,2 millióan laknak. Hogy az arányokat érzékeltessük: A 9,7 millió lakosú Magyarországra szinte ugyanennyi, 14,2 millió turista érkezett 2022-ben (ráadásul ők jellemzően kevesebb időt is töltöttek el Magyarországon, mint egy Kanári-szigetekre utazó turista).

Az egyik aktivista elmondta, hogy az emberek eleve elégedetlenek az életkörülményeikkel, a munkalehetőségeikkel, és ez összefüggésben van a túl sok turista kiszolgálásával. A tüntetők minőségi turizmust akarnak, hogy ne legyen tele szeméttel a strandjuk, vagy hogy ne épüljenek illegális szállások, a kormánytól pedig azt várják, hogy turistaadót vessenek ki.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!