Lifestyle

Tudtad? Ha így használod ezt a fűszernövényt, javíthatsz a memóriád állapotán

A sötétzöld levelű növény az egészségre gyakorolt számos pompás hatásáról közismert.

Évszázadok óta egyike a népi gyógyászatban leggyakrabban felhasznált gyógynövényeknek

Kilépve a lakásból pánikszerűen leltározni kezdesz, mit hagytál bekapcsolva? A születésnapok is kimennek a fejedből, nem beszélve a fontos határidőkről? Szerencsére a memóriaromlás némi odafigyeléssel visszafordítható, sőt akár javítható is. A figyelmetlenségből, kapkodásból, örökös túlhajszoltságból adódó feledékenység, és a kor előrehaladtával járó memóriaromlás is kiküszöbölhető, nagy mértékben lassítható, ha tudatosan odafigyelünk néhány aprósága. Kezdhetjük is mindjárt az életmóddal és a táplálkozással, ugyanis mindkettő nagy befolyással van agyunkra. De létezik egy gyógynövény is, aminek a szagolgatása a kutatások szerint szintén pozitív irányba fordíthatja a memória alakulását.

Részletek a galériában!

Egy tudományos kísérlet során a vizsgált alanyok egyik csoportja rozmaring illóolajat kapott szagolgatni. Az eredmény figyelemre méltó volt: a csoport tagjai 60-75%-kal nagyobb eséllyel emlékeztek vissza különböző dolgokra, mint az a csoport, akik nem kaptak az illóolajból.
Kattints a további képekért!

Ha szeretsz étteremben enni és kedveled a gourmet fogásokat, akkor biztosan jártál már olyan helyen, ahol a luxuskörülmények közt felszolgált ételek egészen aprócskák voltak. Nos, ennek is megvan az oka.

Leadfotó: 123RF

VIA

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Vajon te is elköveted a kedvenc növényeid esetében ezt a hibát? Ha igen, akkor itt az ideje változtatni a szokásaidon, hogy minél hosszabb ideig életben tartsd a szobanövényeket!
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából élő adásban köszöntötték Kovács István színművészt a Duna Családi kör című műsorában. Az ünnepeltet pályája legkedvesebb emlékeiről kérdezték, és ehhez...
Sztárok
Harry a héten Londonban járt, és úgy tervezte, illetve azt remélte, hogy édesapjával is találkozhat majd, ám ezt az ajánlatot Károly visszautasította zsúfolt napirendjére, illetve a Buckingham kerti...