Arne Slot lesz a Liverpool következő edzője. Megnéztük, mit kell tudni a Hollandiából érkező 45 éves Klopp-utódról, akinek a futballfilozófiája tökéletesen illik a Liverpoolhoz, ugyanakkor kockázat is van abban, hogy őt választotta az angol klub vezetősége.

Ugyan még nem hivatalos, de gyakorlatilag minden számottevő forrás lehozta, hogy Arne Slot lesz a Liverpool edzője a következő szezontól. Összeszedtük, milyen karrier van eddig a holland edző mögött, miért őt választotta a Liverpool, és mennyire lehet sikeres Angliában?

Megvan a Liverpool új edzője

A Man. Unitednek nem igazán jött be a kopasz holland vonal, de talán a Liverpool jobban választott.

Arne Slot mögött nem kiemelkedő, de korrekt játékoskarrier áll. Egész pályafutása során Hollandiában futballozott a leginkább támadó középpályás poszton játszó Slot, az FC Zwolle, a NAC Breda, a Sparta Rotterdam és a PEC Zwolle csapataiban. Összesen 462 hivatalos meccse volt, ezeken 100 gólig jutott. Technikailag ügyes futballista volt, de hiányzott belőle a szükséges gyorsaság.

„Az edzőnél mindig rákérdezett, miért használjuk az éppen aktuális taktikát. A csapatnak pedig arról beszélt, hogy miként támadjunk le, hogyan védekezzünk. Mindezt nagyon jó hozzáállással tette, és már akkor analitikusan közelítette meg a futballt”

– emlékezett vissza Edwin de Graaf, aki a Bredában volt csapattársa Slotnak.

Milyen eredményeket ért el eddig edzőként Arne Slot?

A 45 éves szakember tíz évvel ezelőtt kezdett edzősködni, előbb az SC Cambuur, majd a már sokkal ismertebb AZ Alkmaar segédedzője volt, két évvel később pedig kinevezték vezetőedzőnek. Szűk másfél éven keresztül volt az AZ edzője, majd ismét szintet lépett, és Hollandia harmadik legnagyobb klubjához, a Feyenoordhoz került.

A rotterdami klub akkoriban nem élte legjobb periódusát, Slot azonban már az első szezonjában dobogós helyre vitte a csapatot, és ami még nagyobb eredmény volt: a Feyenoord bejutott az Európa-konferencialiga döntőjébe, ahol végül Mourinho Romájától kikapott.

Második szezonjában bajnok lett a Feyenoorddal, 83 pontot gyűjtöttek, története második legjobb bajnoki szereplése volt ez a csapatnak, és mindössze a második bajnoki címe 1999 után. Az európai kupában ismét a Roma ellen estek ki Sloték, ezúttal az Európa-liga negyeddöntőjében.

Az idei szezonra is összejött egy kupa a rotterdami csapatnak, a Holland Kupát nyerték meg, bajnoki címvédés azonban nem lesz, valószínűleg a PSV mögött a második hely jut idén a Feyenoordnak.

Miért őt választotta a Liverpool?

Jürgen Klopp bejelentése után – miszerint elfáradt, és a szezon végén távozik – értelemszerűen több név is felmerült a Liverpoollal kapcsolatban. Az egyik első Xabi Alonso volt, a klub korábbi játékosa óriási szezont megy edzőként a Leverkusennel, kézenfekvő lett volna, ha a spanyol veszi át Klopp helyét. Alonso végül azonban mindenkit meglepett, hiába hívta a Liverpool mellett a Bayern München is, úgy döntött, folytatja a Leverkusenben elkezdett projektet.

Rúben Amorim neve is szóba jött, valamiért viszont a Sportig fiatal edzőjét nem akarta annyira a Pool, közben kiderült, hogy a másik angliai érdeklődőhöz, a West Hamhez sem megy Amorim, aki szinte biztosan marad a következő szezonban is a Sporting edzője.

Nem lehet belátni a klubon belüli kulisszák mögé, nem tudjuk, hogy Slot hányadik helyen szerepelt a Liverpool vezetőségének kívánságlistáján, de az nyilvánvaló, hogy

a Liverpool egy fiatal, a mai futballtrendeknek megfelelő edzőt keresett, aki intenzív támadófutballt preferál, nagy vonalakban olyat, amilyet Klopp irányítása alatt is játszott a csapat. Slot pedig ilyen edző.

Az őt elemző cikkek kiemelik, hogy a Feyenoorddal támadófutballt játszik, agresszív felfogás és rengeteg letámadás jellemzi a csapatát. A játékosai azonban csak akkor tudnak ennek eleget tenni, ha fizikálisan kiváló formában vannak. Mindig az a célja, hogy birtokolja a labdát, támadóan szeret futballozni, az akciókat már a kapustól elindítani, majd a labdát előre juttatni az üres területekre, az üres játékosokhoz. Rengeteg inspirációt merített Pep Guardiolától, ugyanakkor Klopp, Arteta, Bielsa és Spalletti is hatással volt rá edzőként.

Filozófiája szerint 60 százalékban számít az ötlet, 40 százalékban pedig az kell a sikerhez, hogy úgy tudja megfogalmazni a gondolatait, kéréseit, hogy azokat a játékosok megértsék.

A már korábban idézett de Graaf szerint – aki edzőként is látta dolgozni korábbi csapattársát – a lehető legőszintébb a futballistáival, szeretik a játékosai. Azt vallja, hogy ha a csapata minőségben elmarad az ellenféltől, akkor is képes nyerni, ha többet dolgozik a pályán, mint a másik csapat. A beszámolók szerint a játékosai kedvelik, egyrészt azért, mert az eredmények jönnek, másrészt egyenes és nyílt a kommunikációja miatt.

Mennyire illik Slot a Liverpoolhoz?

Az eddig leírtak alapján logikus, jó döntésnek tűnik Arne Slot kinevezése. Hasonló cikket azonban néhány éve egy másik Hollandiából nagy reményekkel érkező edzőről, Erik ten Hagról is lehetett írni.

Nyilvánvalóan két különböző edzőről van szó, és a Liverpool jelenlegi helyzetét sem szabad összehasonlítani a Manchester United mostani vagy Ten Hag kinevezése körüli helyzetével, ugyanakkor az egyértelmű, hogy Slot kinevezésében is van kockázat. Ez a kockázat leginkább az, hogy egy olyan szintre lép, ahol még nem volt karrierje során. A holland bajnokságból, Hollandia harmadik legnagyobb csapatától igazol a világ leggazdagabb ligájának egyik legerősebb klubjához, ahol teljesen más mértékű nyomással és kihívásokkal kell szembenéznie. A fő kérdés az, hogy ez a váltás mennyire fog zökkenőmentesen menni számára.

A Liverpool összességében elégedett lehet Arne Slot megszerzésével.

Garancia nincs a sikerre, de a Pool megkapta azt a karakterisztikájú edzőt, akit keresett, és még az időből sem futott ki. Úgy fejezheti be a szezont, hogy tudja, ki lesz Klopp utódja, és már ezt is figyelembe véve jöhetnek a változtatások nyáron a keretben.

Ez is érdekelhet:

Ismét botlott a Liverpool, ráadásul Klopp és Szalah összebalhézott

Ha eddig nem szállt ki a bajnoki címért folytatott versenyből, akkor most megtette ezt a Liverpool.

(A cikk írásakor felhasználtam a The Athletic, a Transfermarkt és 90.min elemzéseit; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

13 másodperc után jött a villámgyors kiütés

Minden labdamenetnél zavarban lennénk a dögös Susanna ellen

Meglepődsz, hogy melyik a világ legértékesebb futballklubja

További cikkeink a témában