A Barátok közt színésznője szakított párjával: „Ennyi évet nem lehet csak úgy kitörölni”

Pásztor Virág és kedvese négy év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.

Pásztor Virág szakítása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Barátok köztben ismerhették meg a nézők Pásztor Virágot, amikor 17 évesen Berényi Timi bőrébe bújt. Még tartott a sorozat, amikor megismerkedett párjával, akivel most négy év után szakítottak.

Pásztor Virág szakítása

A színésznőt azóta is láthatja a közönség a képernyőn, most éppen a Gólkirályságban, a butuska Csilla szerepében. Ezenfelül marketing szakon másodéves hallgató, ugyanis több lábon szeretne állni a jövőben. Céljainak elérése most mindennél fontosabb számára, így magánélete egy kicsit megint háttérbe került. Szakításáról a Story magazinnal osztott meg részleteket.

- Ez egy távkapcsolat volt, ami már nem tudott tovább működni. Nem volt könnyű ezt meglépni. De továbbra is fontos a másik, ennyi évet nem lehet és nem is kell csak úgy kitörölni - mesélte a lapnak, és azt is hozzátette, volt párjával sikerült mindenféle játszma és taktika nélkül lezárni a kapcsolatot, aminek nagyon örül.

A szakítás néhány hónapja történt, előtte négy évig alkottak egy párt. Amióta a szinglik táborát erősíti, teljes mértékben magára és céljaira figyel a 23 éves színésznő.

- Szinte napról napra jöttek új lehetőségek, váratlan feladatok. Örülök, hogy esélyt adtam magamnak, és már látom, mennyire gyümölcsöző, ha egy ember valóban magára összpontosít, és önmagát helyezi az első polcra.

Ő volt Berényi Dani a Barátok köztben: felismered a sorozat fiatal szereplőit?

Ha a kezdetektől nézted az RTL sorozatát, biztos tudod a válaszokat!

Elolvasom

Cover-fotó: Facebook/Virág Pásztor

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.

Promóció

Ezt is szeretjük