Schwarzenegger: „A rivalizálás Stallonéval előre vitt”
A testépítőből lett színész egy friss interjúban ismerte el, sokat köszönhet kollégájának.
Exkluzív páros interjút készített a TMZ Arnold Schwarzeneggerrel és Sylvester Stallonéval, az Arnold & Sly: Rivals, Friends, Icons című műsorban pedig természetesen kettejük rivalizálása és kapcsolatuk változása is fontos téma volt. A nyolcvanas-kilencvenes években ugyanis néhány másik nagy név mellett a kettejük szembenállása határozta meg az akciófilmek világát.
Schwarzenegger úgy fogalmazott: „Nem is kérdés, nagy segítség volt ő a karrierem szempontjából, hiszen volt egy cél, amiért küzdhettem.” Ezzel nyilván arra utalt, hogy minden téren szerette volna felülmúlni kollégáját, legyen szó akár elhappolt szerepekről, akár nézettségről. Állítólag Stallone például azért vállalta el az Állj, vagy lő a mamám! című vígjátékot, mert megneszelte, hogy Schwarzi is magának akarja. Holott később kiderült, utóbbi éppen ezzel a csellel akarta belehajszolni Sly-t a melóba. Mondjuk, Stallone utálja is rendesen azt a mozit.
A fenti véleményt osztotta egyébként Sly is, mondván: „Amikor Schwarzenegger megjelent, végre volt valami, ami motivált. Mert ő maga a fenyegetés, a versengés. Amikor megláttam, olyan volt, mint amikor két alfahím találkozik.” A kettejük közti feszültséget amúgy saját bevallása szerint is Schwarzi indította be, amikor kinyitotta a száját, és – ma már úgy véli – butaságokat mondott. Odáig fajult a dolog, hogy az 1977-es Golden Globe-on Stallone még egy csokor virágot is hozzávágott.
Arról is beszéltek, hogy noha egészen más karakterű emberek, idővel igazi barátokká váltak. Ma már beismerik, motiválták, ezzel segítették is egymást. Schwarzenegger azt csodálja Stallonéban, mennyire érzelmes, elszánt és szenvedélyes. Sly pedig azt emeli ki Schwarzival kapcsolatban, hogy mindig sziklaszilárd, szervezett, és mindent alaposan átgondol.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Schwarzeneggernek is van ám gyűlölt szerepe. A galériából kiderül, melyik az:
Marco Rossi kihirdette: itt a keret az Európa-bajnokságra
Nagy meglepetések nincsenek, de két kérdőjel azért még akad a magyar csapat Eb-keretében.
Heti AKCIÓ: 5 termék, amit most szuper áron szerezhetsz be a Notino oldalán
Ezen a héten is hozunk pár olyan terméket, amiket talán könnyen és szívesen építesz be a szépségápolási rutinodba.
Milliárdokat ért az F1-legenda, Jody Scheckter autógyűjteménye
Jody Scheckter saját kollekciójának tizenkét darabját kínálta eladásra, 1979-es világbajnok Ferrariján kaszált a legtöbbet.
A legújabb nyaralási őrület a sportturizmus
Talán nem is annyira nagy újdonság, de most újra felfutóban van ez az utazási forma.
A pokol kapuja: a sziget, amely még James Bond-filmben is szerepelt
Hasima egy elhagyatott sziget, amely Japánhoz tartozik – sötét múltja van, mintegy 1300 ember lelte itt halálát.
100 milliós Rolls-Royce-szal erősített a miami rendőrség
Mindenkit megnyugtatnak: az adófizetőknek egyetlen forintjába sem került az autó.