8 hajmeresztő tévhit a történelemről, amit a filmek hitettek el velünk

8 hajmeresztő tévhit a történelemről, amit a filmek hitettek el velünk
Forrás: InterCom

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Csak óvatosan a történelmi filmekkel!

Amikor legtöbben történelmi filmet vagy sorozatot nézünk, arra számítunk, hogy megtudunk valamit arról, milyen volt az élet akkoriban. Sajnos az esetek többségében viszont elmondható, hogy az ilyen alkotások ennek épp az ellenkezőjét csinálják. Na persze most nem olyanokra gondolunk, mint a Kirsten Dunst főszereplésével készült Marie Antoinette vagy A Bridgerton család, hiszen ezek el sem akarják hitetni velünk a hitelességet, sőt!

A dedikáltan történelmi filmek és sorozatok esetében persze egészen mások az elvárásaink, épp ezért meglepő sokszor, hogy mennyit ferdítenek csak azért, hogy még hollywoodibb legyen a végeredmény. Jöjjön is most 8 olyan történelmi mítosz, amit valószínűleg a képernyőn látottak miatt hiszünk el!

A folytatásért kattints galériánkra!

Galéria / 8 kép

8 hajmeresztő tévhit a történelemről, amit a filmeknek hitettek el velünk

Megnézem a galériát

És ezt láttad már?

Galéria / 10 kép

10 film, amiben a jelmeztervezők pontatlanok voltak

Megnézem a galériát

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt

A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!

Kép
Stílus

Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!

Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!

Kép
Életmód

4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben

Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?

Kép
Életmód

Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei

Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!

Kép
Életmód

14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló

Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.

Kép
Életmód

6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba

Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!