Új élelmiszeripari fejlesztéseket adott át Fábián Gergely államtitkár

Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára kiemelkedő élelmiszeripari fejlesztéseket adott át, melynek során a Juice Products Zrt. kiskőrösi üzemét, valamint a TOLNATEJ tolna vármegyei Tejipari Zrt. szekszárdi üzemében megvalósult beruházásokat tekintette meg. A figyelemre méltó fejlesztéseknek köszönhetően Magyarország kormánya jelentősen hozzájárul az élelmiszeripar versenyképességének növeléséhez - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.

Új élelmiszeripari fejlesztéseket adott át Fábián Gergely államtitkár

A közlemény szerint a családi tulajdonú Juice Products Zrt. fő tevékenysége gyümölcslevek és gyümölcsvelők gyártása. A vállalat az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP BFP) keretében közel 500 millió forint összegű támogatásban részesült, amelyet többek között nagyobb hatékonyságú, high-tech automatizált és robotizált élelmiszeripari gépsorok beszerzésére fordítottak. A Juice Products Zrt. helyi alapanyagokat vásárol, ezzel is támogatva a területen élő kis- és középvállalkozásokat, gazdákat, őstermelőket.

Fábián Gergely államtitkár Font Sándor országgyűlési képviselővel és Domonyi Lászlóval, Kiskörös város polgármesterével közösen tekintette meg az új gépsorokat, elismeréssel adóztak a kiváló termékeknek és lenyűgöző fejlesztéseknek - írták.

A 100 százalékban magyar tulajdonú TOLNATEJ Zrt. Magyarország legnagyobb félkeménysajt gyártó társasága, amelynek gyökerei egészen 1955-ig nyúlnak vissza. A vállalkozás a technológia és a Mesterséges Intelligencia alapú fejlesztéseknek köszönhetően az első szakaszban 30 százalékkal, majd a második fejlesztési szakaszban 50 százalékkal tudja növelni termelékenységét a foglalkoztatotti létszám növelése nélkül - áll a közleményben.

Úgy folytatták, hogy az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP BFP) keretében elnyert támogatásból sok régen várt fejlesztés elérhetővé vált a TOLNATEJ Zrt. számára. A közel 1,4 milliárd forintnyi támogatási összeget többek között ultrahangos sajtdaraboló, mélyhúzó csomagoló, vákuum csomagoló és pasztőröző berendezések beszerzésére fordították, ezenkívül egy 5 méter
magas, a logisztikát jelentősen megkönnyítő raklapáthordó híd is kiépítésre került, ezzel is növelve versenyképességüket a hazai piacon.

Az államtitkárt a látogatáson Berlinger Attila, a Fidesz-KDNP szekszárdi polgármester jelöltje, továbbá Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere is elkísérte - tették hozzá.

Az NGM szerint Fábián Gergely látogatása során hangsúlyozta: "az élelmiszeripari fejlesztések különösen fontosak a vidéki területeken, segítségükkel, a nemzetgazdaság szempontjából jelentős változásokat érhetünk el. A fejlesztések közvetlenül hozzájárulnak a vidéki foglalkoztatottság növeléséhez és a térség gazdasági fellendüléshez, ami összhangban van a Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott versenyképességi stratégiával. Az élelmiszeripar a vidéki gazdaság egyik fő pillére, így a fejlesztések segítik a helyi vállalkozások versenyképességének növelését és a gazdasági diverzifikációt".

Kifejtették, hogy az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP BFP) kiemelt szerepet játszik az élelmiszeripar technológiai fejlesztésében. A januárban meghirdetett program keretében országszerte 76 projekt nyert el fejlesztési támogatást, összességében 33 milliárd forint értékben.

A kiemelkedő pályázatok nemcsak a vállalkozásokat és a foglalkoztatás növekedését segítik, hanem hozzájárulnak az országos gazdasági növekedéshez és a vidéki régiók fejlődéséhez is, ezzel jobb lehetőségeket és új perspektívákat teremtve számos vidéki településen - áll a tárca közleményében.

Nem használják ki a fenntartható működésben rejlő üzleti lehetőségeket az európai cégek

A cégek többsége még nincs tisztában azzal, hogy a fenntartható működés miként járul hozzá az üzleti sikerhez – állapítja meg az EY friss, 15 európai ország 200 vállalatvezetőjének részvételével készült kutatása. Magyarországon idén január óta törvény kötelez számos hazai szervezetet arra, hogy zöldebbé váljanak.
2024. 05. 12. 09:00
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Pensum Group és a Livita-Dorta munkaerő-kölcsönzéshez kapcsolódó projektmenedzsmentről

Együttműködési megállapodást kötött a munkaerő-kölcsönzés terén Magyarországon meghatározó pozíciójú Pensum Group és a Livita-Dorta. A megállapodás keretében a társaságok együttműködnek harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzésével kapcsolatos projektmenedzsment és munkavállalóknak nyújtott szolgáltatások területén.
2024. 05. 12. 08:00
Megosztás:

Lemondott a Pénztárszövetség elnöke

Lemondott posztjáról Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke, utódjáról a szervezet május 14-i közgyűlésén születik majd döntés.
2024. 05. 12. 07:00
Megosztás:

Időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

A bérek átláthatóságára és a nemek közötti bérkülönbség kiküszöbölésére 2023 márciusában született az az európai uniós szabályozás, melynek a nemzeti jogrendbe történő átültetését 2026 júniusára tűzte ki a jogalkotó. 2027 júniusában pedig már a 150 főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknak is jelentést kell közzé tenniük arról, hogy hol tartanak a nemek közötti bérszakadék megszüntetésében.
2024. 05. 12. 06:00
Megosztás:

Nem várt területeken is pezsgő lakáspiacra bukkanhatunk

Az Eurostat közelmúltban publikált lakáspiaci forgalmi kimutatása alapján a vizsgált uniós országok legpezsgőbb lakáspiacaként aposztrofálható a magyar. A statisztika módszereivel egy-egy országon belül is meghatározhatóak a piac tartósan aktív vagy csendesebb régiói.
2024. 05. 12. 05:05
Megosztás:

Új sorsjegy érkezik: Biliárd és Darts sorsjegyek

A népszerű kocsmasportok és a játékszalonok atmoszférája elevenedik meg a Szerencsejáték Zrt. legújabb, háromtagú sorsjegycsaládjának egyes darabjain. Az 1500 forintért elérhető testvérpár, a Biliárd és Darts sorsjegyekkel 75 millió forintot, míg a nagytestvérüknek számító, prémium árkategóriát képviselő Szalon kaparóssal akár 150 milliót is nyerhetnek a legszerencsésebbek.
2024. 05. 12. 04:00
Megosztás:

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél, a többi banknál is ez lesz hamarosan

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be az átutalásokra, amit azonban a számlatulajdonosok bármikor módosíthatnak. Szeptembertől minden magyarországi banknak meg kell ezt tenni, de az ügyfeleknek érdemes maguktól is beállítani átutalási limitet - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
2024. 05. 12. 03:00
Megosztás:

Váratlan pénz és szerencse jön! Heti pénzhoroszkóp Neked!

Fedezd fel, hogy a csillagok hogyan befolyásolják a pénzügyeidet és szerencsédet ezen a héten! Egyedi és izgalmas pénzügyi horoszkópunkkal megtudhatod, melyik nap a legjobb a lottózásra, milyen szerencsés számokra érdemes figyelned, és milyen váratlan találkozások vagy üzleti lehetőségek várnak rád. Ne hagyd ki a szerencsés állataidat sem, amik még tovább fokozhatják a jólétet! Horoszkóp a jövő hétre: 2024. május 13-19-ig.
2024. 05. 12. 02:00
Megosztás:

Ezt tedd a nadrágod bal zsebébe, és sok pénzhez fogsz jutni!

Kedves olvasó, tarts velünk egy varázslatos utazásra, amelyben felfedezzük, milyen egyszerűen hívhatod magadhoz a bőséget.
2024. 05. 12. 01:00
Megosztás:

Az AI érmék megállíthatatlanok, a WienerAI a legnagyobb nyertesek között szerepel

A kriptokereskedők mostanában nem tudnak betelni az AI érmékkel. Több, a mesterséges intelligenciára összpontosító token is keményen emelkedett a héten, méghozzá olyan árfolyam mozgásokkal, amelyekre sok befektető felfigyelt már. Az indexelési protokolloktól kezdve az AI-alapú mém érmékig ezek a projektek egyértelműen elnyerik a befektetők tetszését.
2024. 05. 12. 00:01
Megosztás:

Nappal hagyományos, éjjel automata: ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. A többek közt már Csehországban is eredményesen működő, „vegyes” modellt a Laurel Kft. adaptálta a hazai viszonyokra. A cég a május 15-i szakmai konferenciáján mutatja be kész megoldását, melynek bevezetése több bolthálózatnál is előkészítés alatt van. A vállalatnál úgy látják, az újdonság nemcsak a vásárlók és a kereskedők számára hoz előrelépést, hanem egy fokozódó társadalmi probléma kezelésében is segíthet.
2024. 05. 11. 23:00
Megosztás:

A magyar honvédség történének legnagyobb átalakításán megy keresztül

A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alap rendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván - mondta Böröndi Gábor, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott Száznapos ünnepségen, szombaton Budapesten.
2024. 05. 11. 22:00
Megosztás:

7 milliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók

A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjakhoz kapcsolódó, év eleji jogszabály-módosításból fakadó többletkiadásaikat. A közel száz településen működő társaságok így együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz jutnak - közölte az Energiaügyi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2024. 05. 11. 21:00
Megosztás:

Megerősítette Izrael államadós-besorolásait a Moody's

Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael devizában és hazai valutában fennálló adósságkötelezettségeinek "A2" szintű, elsőrendű befektetői besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő szerint továbbra is a kockázatok között szerepel a közvetlen katonai konfrontáció Izrael és Irán között.
2024. 05. 11. 20:00
Megosztás:

Könnyítsük meg életünket a konyhai kisgépekkel!

Eltérőek a szokásaink, hogy ki mennyi időt tölt a konyhában, de aki nem szeret egyáltalán sütni-főzni, csak a nélkülözhetetlen tevékenységeket végzi el minden nap, az is találhat olyan eszközöket, amelyekkel kellemessebbé teheti a reggeli kávéfőzést vagy éppen a gyümölcsturmix készítését. Még az is lehet, hogy meg fogja kedvelni a konyhai sürgés-forgást, hiszen bármelyik kisgéppel leegyszerűsödnek és felgyorsulnak a konyhai műveletek.
2024. 05. 11. 16:00
Megosztás:

A kicsiknek mindig a legjobb minőséget szeretnénk adni

Babalátogatóba készül? Vagy nem találja a megfelelő fürdőlepedőt? Esetleg fogzáshoz keres praktikus eszközt? Óvodába lenne szükség kéztörlőre? Ha mindezt megfelelő ár-érték arányban és magas minőségben keresi, akkor érdemes kicsit alaposabban is körülnézni a babáknak, illetve gyerekeknek gyártott portékák piacán.
2024. 05. 11. 15:00
Megosztás:

Kína külkereskedelmi forgalma áprilisban meghaladta az elvártakat

Áprilisban a piaci várakozások felett nőtt mind az export, mind az import Kínában, a kereskedelmi mérlegtöbblet azonban kisebb lett a vártnál a pekingi vámhivatal csütörtöki jelentése alapján.
2024. 05. 11. 14:00
Megosztás:

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.
2024. 05. 11. 13:00
Megosztás:

Hasznos tudnivalók a 2023. évi szja-bevallásokkal kapcsolatban

A 2023. évi szja-bevallás benyújtására már csak egy szűk hónap áll a magánszemélyek rendelkezésére, ugyanis ennek határideje 2024. május 21. Fontos kiemelni, hogy az összevont adóalap után befizetett jövedelemadó 1+1%-ának felajánlására is csak az említett határidőig van lehetőség, ez viszont történhet elektronikusan vagy papír alapon, függetlenül a bevallás benyújtásának módjától.
2024. 05. 11. 12:00
Megosztás:

A 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében

Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram igényléseinek elbírálása. Alig három hónap leforgása alatt a 200 milliárd forintos többletforrás 92 százalékára már meg is kötötte a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal az EXIM. A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált, immár kizárólag beruházási célú hiteltermékek iránt rendkívüli volt az érdeklődés, egy hónap alatt a teljes keret kimerült. Az EXIM Magyarország eddig 784 szerződést kötött a magyar vállalatokkal összesen 183,4 milliárd forint értékben.
2024. 05. 11. 11:00
Megosztás: