nb1.hu

Mészöly a VAR-ról is elmondta a véleményét, új célok Kecskeméten – reakciók

Blagojevics érzelmes pillanatról beszélt.

Szombat délután a Kecskemét 0-0-s döntetlen játszott a DVTK otthonában. Ezzel a remivel biztossá vált a KTE bennmaradása. Ezt követően a DVSC 1-0-ra verte az újpestieket. Nézzük, a vezetőedzők hogyan értékeltek a lefújás után.

DVTK-KTE 0-0

Vladimir Radenkovics: „Kemény meccs várt ma ránk, mert egy kiválóan szervezett védelemmel rendelkező csapat érkezett hozzánk. Azt kell mondjam, közel tökéletesen zárták le ma is a területeket, így nem volt helyünk helyzetek kialakítására. Ilyenkor nincs mit tenni, mint várni az egy-két gólszerzési lehetőségre, vagy pontrúgásból veszélyeztetni. Az utolsó 15 percben nyíltabbá vált a játék, amikor már több helyzetet alakítottunk ki, bár a vendégeink előtt is adódott lehetőség kontrából, de ma egy helyzetet sem sikerült értékesíteni, így igazságos 0-0 született.” (kecskemetite.hu)

DVTK-KTE: a kecskemétiek öröme lehetett a nagyobb

Szabó István: „Az eredmény véleményem szerint igazságos, az utolsó tíz percben akadtak még olyan lehetőségek, amikor mindkét csapat eldönthette volna a maga javára a meccset. Arra készültünk, hogy lezárjuk a területeket, nem engedjük kibontakozni a Diósgyőr veszélyes játékosait, eközben a gyors átmenetekre és a kontrákra helyeztük a hangsúlyt. Ezeket meg is valósítottuk, csak gratulálni tudok a fiúknak. Nem könnyű, ebben az egyébként csodálatos hangulatú közegben nullára hozni egy meccset, így elégedetten mehetünk haza. Megvan a bennmaradás, ez volt az elsődleges cél, hogy ezt ma bebiztosítsuk. Örülök annak is, hogy tavasszal jóval stabilabb a védekezésünk, ami nekünk nagyon fontos. Sportemberek vagyunk, ugyan megnyugodhatunk ezzel, de szeretnénk pontokat gyűjteni, hiszen azzal a tabellán is előrébb léphetünk. Vannak egyéb céljaink is, építeni szeretnénk a csapatot, illetve a játékosokat is, például Helmichet, Nikitschert, Banó-Szabót, aki fiatalok vagy hosszú sérülés után jöttek vissza, hiszen így úgy mehetünk bele a nyári felkészülésbe, hogy értékes perceket szereznek még idén az NB I-ben. A motivációnk tehát megvan a folytatásra is.” (kecskemetite.hu)

DVSC-Újpest 1-0

Szrdjan Blagojevics: „Drámai mérkőzés volt, izgalmas lehet nézni a meccseinket. Nagyon boldog vagyok, szeretném megdicsérni a játékosokat, nem voltak könnyű helyzetben, hiszen sok olyan mérkőzést veszítettünk, amelyeken mi domináltunk. Bebizonyították a srácok, hogy hisznek a közös munkában, amit végzünk. A gól érzelmes pillanat volt, ennek így kellett lennie. Azt szeretném, ha mindig így játszana a csapatom. Még mindig életben vagyunk és a végéig harcolunk. Nagy köszönet a szurkolóknak, akik folyamatosan támogattak minket, mindig ilyen hangulatot szeretnék a stadionban.” (dvsc.hu)

DVSC-Újpest: a VAR főszereplő lett, még nehezebbé válhat az újpestiek helyzete

Mészöly Géza: „Mindenki szomorú és lehajtott fejjel ül az öltözőben. Szervezettek voltunk, és mindent megtettünk annak érdekében, hogy innen legalább ponttal távozzunk. Nagyon sajnálom, hogy a kiállításos párharcból rosszul jöttünk ki. Nem tudom, minek kell történni, ha fejbe rúgják a játékosunkat az nem piros lap, egy véleményes odarúgás meg az, ami nem volt szándékos. Onnantól borult a meccstervünk, nagyon beszorultunk. Élő falat húztunk a kapu elé, és mindig volt egy láb, amely odapiszkált. Nem érdemeltünk vereséget, sajnálom, hogy a VAR nem tudott a segítségünkre lenni. Az első félidőben nem sokszor értünk az ellenfél kapuja elé, ezért is változtattunk a szünetben. Nagyon akartak a játékosok, de az utolsó perceket már nem bírtuk ki. A végén még Mörschel szabadrúgásával tudtunk volna egyenlíteni.” (M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC