Sosem látott fotó került ki Rubint Rékáról

Nyilvánosságra került privát beszélgetésük férjével.

Virágcsokorral állított haza pénteken Schobert Norbi, de ami még ennél is érdekesebb, hogy egy 21 évvel ezelőtti fotót küldött feleségének a nap folyamán – újságolta el Rubint Réka a közösségi oldalán.

A fitneszguru a saját háttérképével „lepte meg” párját, amelyen ő maga látható 2003-ban, amikor Larával volt várandós. Norbi annyit fűzött hozzá, hogy „te vagy az életem”.

A megható üzenetet nyilvánosságra hozó Réka büszkén mutatta meg rajongóinak, hogy 23 év után is ilyen harmonikusan, már-már tökéletesen működik kapcsolatuk. Állítása szerint ehhez ugyanúgy szükség volt a nehéz, könnyes, mint a gyönyörű, boldog pillanatokra.

Címlapfotó: TV2 Mokka

2024. április 27. 21:12
Fehér és arany vagy kék és fekete? Milyennek látja? Szavazzon a hihetetlen jelenségről!
A világ egyik legnagyobb rejtélyeként és egyben az egyik legnagyobb optikai illúziójaként tartják számon az internet...
Egy idős nőt hoztak ki a lángok közül Kecskeméten, drámai helyszíni videót kaptunk
Egy tucat lakónak kellett elhagynia otthonát.
Megmérgezték a TV2 realityjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult
Mindenki azt gondolta, hogy látássérülten született, és igazából senki nem foglalkozott különösebben az ő történetév...
Fény derült az igazságra, nem az igazi Berki Krisztiánt látták a nézők éveken át
A tragikus sorsú celeb édesanyja kitálalt.
Elképesztő gesztus a TV2 stúdiójában, saját autóját adta versenytársának a Zsákbamacska játékosa
Még a műsorvezetők is megkönnyezték a jelenetet.
Szijjártó Péter: az európai választás meghatározó abból a szempontból, hogy békében vagy háborúban fogunk-e élni
Nagy a tét a júniusi európai parlamenti (EP-) választáson, a jelenlegi rendkívüli időkben a megválasztott döntéshozó...
Megmutatta édesanyját a nagyvilágnak Kulcsár Edina, alig bírta vele tartani a lépést
Terhes pocakkal nem könnyű az élet.
Holttestet húztak ki egy csatornából, a kezei össze voltak kötve
A rendőrség lezárta a környéket.
Mérgező füves cigi miatt vittek kórházba fiatalokat - Tények 18.00
Volt olyan gyerek, akit - a helyiek szerint - újraélesztettek. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Kocsmában dicsekedett azzal, hogy összevert egy nőt - Tények 18.00
A férfi kirabolta és magára hagyta áldozatát. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.

Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.