HÍREK
A Rovatból

Gyurcsány: Magyar Péterrel kapcsolatban azok jártak el helyesen, akik egy darabig csendben voltak

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Magyar Péter-jelenség az ellenzéknek többet árt, mint a kormányzó oldalnak, de a legkevesebb gondot a DK-nak okozhatja.

Link másolása

Gyurcsány Ferenc a Politikai Ifjúsági Party (Polip) Egyesület közéleti táborának vendége volt szombat délután. A fiatalokkal első témáként a Magyar Péter-jelenségről beszéltek - írja a Telex.

A Demokratikus Koalíció elnöke a 2022-es választástól indult, és bár szerinte a választók csalódtak, de a DK hamar túllépett ezen és megerősítette pozícióját. Ezt a többi ellenzéki párt nem tudta elérni szerinte. A pártelnö szerint most minden második ellenzéki szavazó a DK-t választaná.

Magyar Péter és a kegyelmi ügy az „instabilitásra” és „mozdulatlanságra” való válasz volt szerinte. A TISZA-párt alelnöke kezdetben nem is akart politikus lenni, csak a Fideszből jött, és elégedetlen volt, ezzel pedig az ellenzéki szavazókat érte el.

A következő lépésben már politikusként lépett elő, akinek vannak céljai, de nem csak a NER-t, hanem a NER ellenzékét is leváltaná.

Gyurcsány úgy vélte, hogy az ellenzéknek meg kellene gondolnia, hogy hol a helye ebben a politikai térképen, és azok jártak jól, akik eleinte csendben voltak - mint például a DK is.

Szerinte a jelenség az ellenzéknek többet árt, mint a kormányzó oldalnak, de a legkevesebb gondot a DK-nak okozhatja.

Szóba került az is, hogy az öszödi beszéd után miéért nem mondott le, mert láthatóan a Fidesz az ő nevét használja fel. A hallgatók megkérdezték, nem akarne-e most hátralépni?

A politikus szerint azonban nem államférfiúi gesztus a lmondás. Egy kormányfő dolga, hogy a parlamenttel megerősíttette az iránta való bizalmat. A hátralépére pedig azt válaszo9lta, hogy az ő ellenfelei jobban szeretnék, hogy ő legyen az ellenzék vezetője, „mert magával, higgye el, sokkal könnyebben elbánnának, mint velem”. Jelenleg „a Fidesznek az az érdeke, hogy engem leszedjen”, és ő addig van, amíg mögötte elegendő választási támogatás van. „Nem Gyurcsány a kétharmad oka, hanem a gyurcsányozás.” Mindenki más, aki a Fidesz célkeresztjébe került, már rég megbukott, példaként említette Vona Gábort.

VIDEÓ: Gyurcsány Ferenc a politológus hallgatók táborában


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Ez már a vég” – Karsai Dániel már csak egy hétre tervez előre
A betegsége könyörtelenül halad előre, segítséget Magyarországtól már nem vár, a strasbourgi bíróság ítéletét még várja.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel, akinek a beszélgetés egy pontján a könnyei is eleredtek.

Török Réka két hónapja járt utoljára Karsainál, akkor még tolószékben fogadta a riportert és szavai bár lassabbak, de érthetőek voltak. Azóta állapota dráamian romlott.

Ma már képtelen az önálló mozgásra, minden percben segítségre van szüksége, szavai már nagyon nehezen érthetőek.

Karsai többek között elmondta, hogy „a lehetőségekhez képest még mindig aránylag jól vagyok, de az nagyon bosszantó, hogy a kommunikációs képességem egyre rosszabbak. Nagy szó, ha ki tudok menni az utcára”. Azt is elmondta, hogy maga körül mindent elrendezett,

„a lényegre kell koncentrálni, hogy minél értelmesebben töltsem el a hátralévő időt”

Az alkotmányjogász nemrég Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is írt egy levelet, melyben arra kérte, tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelmet ad majd azoknak, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

De elsősorban már csak a strasbourgi bíróság döntésében bízik.

Karsai az előzetes videó egy pontján úgy fogalmaz: „Ez már a vég”.

Török Réka riportja a Heti Napló Sváby Andrással vasárnap esti adásában lesz látható az ATV-n, írta meg a naphire.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiakadt: „Valljon színt a Fidesz! Valóban le kell fejezni azokat, akik nem értenek velük egyet?”
A fideszes putnoki polgármester trágár szavakkal osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért. Erre reagált Magyar.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa a Facebook-oldalán írt a putnoki polgármester fenyegetéséről.

"Ha a Fidesz vezetői nem értenek egyet a putnoki polgármesterük fenyegetésével és vállalhatatlan, obszcén megnyilvánulásaival, akkor még ma lemondásra szólítják fel Tamás Barnabást. Ha ezt nem teszik meg, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a magát békepártinak, vidékpártinak és keresztények hazudó Fidesz, valójában háborút szít magyar és magyar közt és fizikai erőszakkal fenyegeti a vele egyet nem értőket."

- reagált a polgármester trágár szavaira Magyar.

A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.

Mint ismert, Tamás Barnabás, Putnok fideszes polgármestere az alábbiakat mondta:

“tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot”.

A polgármester így folytatta a trágár sorait:

“Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hszi Csin-ping és Orbán Viktor csak ültek, és gyönyörködtek a Duna fölött gomolygó felhőkben - írja a kínai hírügynökség
Romantikus hangvételű cikkben köszönt el Orbán Viktortól a kínai állami hírügynökség. A két vezető őszinte megbeszélést folytatott.

Link másolása

Hszi Csin-ping magyarországi látogatásának utolsó napjáról számolt be a kínai hírügynökség: a beszámoló szerint a kínai elnök és felesége a magyar miniszterelnökkel és feleségével költött el egy búcsúebédet a Mol-torony tetején lévő Virtu étteremben.

A lap szerint a pénteki búcsúeseményen a két vezető és házastársaik együtt tekintették meg Budapestet, és gyönyörködtek a Duna mindkét partját felölelő panorámában.

A búcsúebéd során a két vezető az ablak mellett ült, és együtt figyelték a gomolygó felhőket. Közben őszinte megbeszélést folytattak a gazdasági növekedéssel és a vezetői filozófiával kapcsolatos tapasztalataikról, véleményt cseréltek fontos közös érdekű kérdésekről, és számos megállapodásra is jutottak

- áll a kínai hírügynökség beszámolójában, amit az rtl.hu foglalt össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal” – Deutsch Tamás is részt akar venni a tévés politikai vitán
Pénteken derült ki, hogy bár az állami média közleményben visszautasította Magyar Péter kérését, az MTVA mégis betartja törvényi kötelezettségét, és vitát szervez az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek.

Link másolása

Válaszolt az RTL Híradónak a Fidesz sajtóosztálya arra a kérdésre, hogy vajon Deutsch Tamás EP-listavezető is részt vesz-e az állami televízióban ritka politikai vitán.

"Ahogy azt Deutsch Tamás korábban jelezte, ott lesz a vitán. Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal"

– írta az RTL Híradó érdeklődésére a Fidesz sajtóosztálya szombat délután.

Pénteken derült ki, hogy bár az állami média közleményben visszautasította Magyar Péter kérését, az MTVA mégis betartja törvényi kötelezettségét, és vitát szervez az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk