Fashion&Beauty

"Nem értek egyet ezzel a divatőrülettel, ami most a lányok között megy" - Annoni Zita először zsűrizik a Magyarország Szépe versenyen

Pénteken lezajlott a Miss World Hungary válogatója, ahol több száz lány vonult fel a zsűri előtt. A szépségversenyben először vesz részt zsűritagként az egykori szépségkirálynő, Annoni Zita.

Nem lesz könnyű feladata

Idén is megválasztják Magyarország legszebb lányát, aki egy évig viselheti majd a Miss World Hungary címet és lehetőséget kap arra, hogy az országot képviselje a nemzetközi finálén. Annoni Zita elárulta, hogy zsűriként nagyon nehéz dolga van, mert nem ért egyet azzal a mai divatőrülettel, ami a lányok között megy. A természetesség híve, nem szereti, ha valakin túl sok smink, póthaj, vagy műszempilla van, és célja, hogy megmutassa a versenyzőknek, hogy enélkül is lehetnek szépek. Zita felidézte legkedvesebb emlékeit is abból az időből, amikor ő indult szépségversenyen, és elmondta, hogy számára a legnagyobb kihívást a magassarkú cipőben való járás jelentette. Ma már profi fotósként dolgozik, szerinte az eddigi tapasztalatai, és az, hogy ő már állt a kamera mindkét oldalán, nagyban fogják segíteni a lányokat a verseny során.

A teljes interjút a videóra kattintva tekintheted meg:

Lead kép: Instagram

Edina 10 éve, hogy megnyerte a versenyt és elárulta, hogy szerinte mi kell ahhoz, hogy valakiből szépségkirálynő legyen.

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Az ember néha szokta azt érezni, hogy a lehető legrosszabb napon van túl. Görög Zitával rengeteg mindent történt, de az élet nem akart leállni a pofonokkal.
Lifestyle
Mit szólnál, ha a fehér kenyérhez járna egy kis meglepetés is? A patkány azonban nem túl ínycsiklandozó.
Sztárok
Hónapok óta az a pletyka járta a világot, hogy Justin felesége, a modell Hailey Bieber terhes, ezt azonban a pár eddig mindig cáfolta - egészen mostanáig, amikor is egy videó és több kép formájában...