HÍREK

Pop Mert: Titkos szerződét kötött a bicskei áldozatokkal az állam, érthetetlen, most miért hozták nyilvánosságra egyes részleteit

Elárulta azt is, hogy kártérítési kérelmet adtak be, amit elutasítottak, és mikor perelni készültek, akkor jött a jelzés, hogy mégis peren kívül megegyeznének velük.

Link másolása

Magyar Péter pénteki tüntésén z egyik fő téma a bicskei gyermekotthonban történt pedofil botrány volt. A Tisza párt politikusa szerint a kormány még mindig adós a magyarázattal, hogyan kaphatott kegyelmet a pedofil igazgató tetteit fedezni próbáló igazgatóhelyettes.

Ennek kapcsán azt mondta, hogy két eset lehetséges: vagy bocsánatot kér Orbán Viktor, megnevezi a felelősöket, akik a kegyelmet kijárták, felelősségre vonja őket és nyilvánosan bocsánatot kér, vagy azonnal távozik és magával viszi az össze felelőst.

Az egyik áldozat az RTL Híradónak nyilatkozva azt mondta, hogy érthetetlennek tartja, hogy a belügyminisztérium nyilvánosságra hozta, mennyi kártérítést kaptak az elszenvedett bántalmazásokért.

Pop Mert szerint épp az állam íratta alá velük a titoktartási szerződést.

Magyar Péter pénteken a tüntetésen azt mondta, hogy nem véletlen, hogy épp a Pintér Sándor lemondását követelő tüntetésük napján jelent meg a hír. A belügyminisztérium a Híradó kérdésére azt válaszolta, hogy ezzel nem sértették meg a megállapodást.

A Blikk péntek reggel írta meg, hogy a Szociális és Gyeremekvédelmi Főigazgatóság kilenc áldozattal kötött peren kívüli megállapodást, és összesen 154 millió forintot fizetett ki nekik.

Magyar Péter beszédében úgy vélte, hogy az áldozatok méltánytalanul alacsony összeget kaptak, és kezdetben fizetni sem akartak nekik. Ez utóbbit az egyik bicskei áldozat, Pop Mert is megerősítette a Híradónak. Azt mondta, hogy 2019-ben, a pedofil igazgatót jogerősen ítélte után kártérítési kérelmet adtak be a fővároshoz, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szociális és Gyeremekvédelmi Főigazgatóság is elutasította őket.

"Erre az igényre midenki azt a választ adta, hogy ők nem felelősek, senki nem tartozik kártérítési felelősséggel, tehát lepattantunk" - mondta. Ezután döntöttek úgy, pert indítanak. Majd ezt követően ajánlották fel nekik a peren kívüli egyeszséget. "Ezután írta meg és adta be az ügyvédünk a kerestelevelet, ami után érkezett válasz a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóságtól, hogy meg szeretnének egyezni" - mesélte.

Pop Mert azt is elárulta, hogy a megegyezés alapfeltételül a titoktartást szabta az állam. Emiatt őt is meglepte, hogy a 2020-as megállapodás most nyilvánosságra került.

"Nem értem és nem világos egyelőre hogy miért hozta nyilvánosságra a Belügyminisztérium a szerződés egyes részleteit, egyáltalán a szerződésnek a tényét. Ugyanis ez is titkos volt. Azért nem értem, mert őket ugyanaz a kötbér megfizetésére lehet kötelezni, mint ahogy fordított esetben minket is" - mondta.

A Belügyminisztérium álláspontja szerint a megállapodások nem sérültek azzal, hogy a Belügyminisztérium a kifizetett kártérítésről tájékoztatást adott - közölték a Híradóval.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ez már a vég” – Karsai Dániel már csak egy hétre tervez előre
A vetegsége könyörtelenül halad előre, segítséget Magyarországtól már nem vár, a strasbourgi bíróság ítéletét még várja.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel, akinek a beszélgetés egy pontján a könnyei is eleredtek.

Török Réka két hónapja járt utoljára Karsainál, akkor még tolószékben fogadta a riportert és szavai bár lassabbak, de érthetőek voltak. Azóta állapota dráamian romlott.

Ma már képtelen az önálló mozgásra, minden percben segítségre van szüksége, szavai már nagyon nehezen érthetőek.

Karsai többek között elmondta, hogy „a lehetőségekhez képest még mindig aránylag jól vagyok, de az nagyon bosszantó, hogy a kommunikációs képességem egyre rosszabbak. Nagy szó, ha ki tudok menni az utcára”. Azt is elmondta, hogy maga körül mindent elrendezett,

„a lényegre kell koncentrálni, hogy minél értelmesebben töltsem el a hátralévő időt”

Az alkotmányjogász nemrég Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is írt egy levelet, melyben arra kérte, tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelmet ad majd azoknak, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

De elsősorban már csak a strasbourgi bíróság döntésében bízik.

Karsai az előzetes videó egy pontján úgy fogalmaz: „Ez már a vég”.

Török Réka riportja a Heti Napló Sváby Andrással vasárnap esti adásában lesz látható az ATV-n, írta meg a naphire.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kifordította a Fidesz jól ismert, régi szlogenjét
A politikus újragondolta a kormánypárt ősi jelmondatát. Ezt posztolta is a közösségi oldalán, ahol elmondta, mit nyújt ő a kormánypárttal szemben.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa folytatta országjáró körútját, szombat délután pedig egy olyan poszttal jelentkezett a közösségi oldalán, amiben előkerült a Fidesz régi, jól ismert jelmondata.

Magyar Péter kifordította a kormánypárt ősi szlogenjét:

„Gondolj a hazádra, szavazz a TISZÁ-ra!”

– írta Magyar, aki ezzel a Fidesz bő 30 éves, „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” jelmondatát gondolta újra.

„Aki a Fidesz-re szavaz, az a háborús uszításra, gyűlöletkeltésre, megosztásra, a propagandára, a korrupcióra, a nemzeti vagyon családi és haveri körnek való átjátszására szavaz.

Aki a TISZA Pártra szavaz, az a békére, a szeretetre, az összefogásra, az árkok betemetésére és egy boldogabb magyar jövőre szavaz.”

– írta Magyar Péter a posztban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Magyar Péter kiakadt: „Valljon színt a Fidesz! Valóban le kell fejezni azokat, akik nem értenek velük egyet?”
A fideszes putnoki polgármester trágár szavakkal osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért. Erre reagált Magyar.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa a Facebook-oldalán írt a putnoki polgármester fenyegetéséről.

"Ha a Fidesz vezetői nem értenek egyet a putnoki polgármesterük fenyegetésével és vállalhatatlan, obszcén megnyilvánulásaival, akkor még ma lemondásra szólítják fel Tamás Barnabást. Ha ezt nem teszik meg, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a magát békepártinak, vidékpártinak és keresztények hazudó Fidesz, valójában háborút szít magyar és magyar közt és fizikai erőszakkal fenyegeti a vele egyet nem értőket."

- reagált a polgármester trágár szavaira Magyar.

A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.

Mint ismert, Tamás Barnabás, Putnok fideszes polgármestere az alábbiakat mondta:

“tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot”.

A polgármester így folytatta a trágár sorait:

“Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor romantikabombát robbantott a TikTokon
„Éljen az ifjú pár” – viccelődött a mniszterelnök, mikor Lévai Anikóval közös képet készítettek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A miniszterelnök és felesége romantikus képet készíttetett magáról, s ezt a TikTokon meg is osztotta.

Mottó: „Csináljunk egy ilyen képet!”
@viktor_a_tiktokon Csináljunk egy ilyen képet! ? #orbanviktor #miniszterelnok #follow #fyp ♬ Love Of My Life - Metrow Ar

Az, hogy milyen alkalomból készült a kép, nem derül ki a bejegyzésből.


Link másolása
KÖVESS MINKET: